Ez a cikk a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Nőkért Egyesület közös sorozata negyedik részének második fejezete. Az előző részeket ITT, ITT és ITT, a negyedik rész első fejezetét pedig ITT olvashatod. (A szerk.)
A kétezres évek, csatlakozás az Európai Unióhoz
2000 óta Lengyelországban a nemzetközi nőnapon feminista csoportok, például a Március 8-i Megállapodás, évente tüntetéseket (ún. „Manifa”) szerveznek, amelyek a reprodukciós jogok átfogó érvényesítését szorgalmazzák. 2002-ben, mielőtt Lengyelország csatlakozott az Európai Unióhoz, a médiában megjelent a „100 nő levele”. A több mint 100 nő által (köztük ismert tudósok és művészek) aláírt levél áttörést jelentett az abortusz körüli tabu feloldásában. Az Európai Parlamentnek címzett levélben a nők reprodukciós jogainak tiszteletben tartásának hiányát kifogásolták. A szerzők aggodalmukat fejezték ki a lengyel EU-csatlakozásról szóló egyházi és kormányzati megállapodás miatt.
Az egyház Lengyelország európai integrációját azzal a feltétellel támogatta, hogy a kormány zárkózzon el az abortuszellenes törvény liberalizálására irányuló tárgyalásoktól.
A levél hosszú évek után az első sikeres kísérlet volt arra, hogy az abortusz kérdését Lengyelországban újra a nyilvános viták középpontjába állítsák.
A 2000-es évek elején a konzervatív és nacionalista érzelmek mind Lengyelországban, mind Magyarországon megerősödtek. Emiatt a genderellenes mozgalom is termékeny talajt talált a hagyományos családi értékek és a nemzeti identitás védelme köré épülő, az EU progresszív nemi egyenlőségi elveit ellenző narratívájával.
Lengyelországban formálisabb katolikus, jobboldali és EU-ellenes csoportok alakultak. 2005 és 2007 között a katolikus-nacionalista szélsőjobboldali politikai párt, a Lengyel Családok Ligája (LPR) is a koalíciós kormány részét képezte, más jobboldali pártokkal, köztük a Jog és Igazságosság párttal (PiS) együtt. Az LPR létrehozásában fontos szerep jutott a Młodzież Wszechpolska (Összlengyel Ifjúság) nevű ifjúsági szervezetnek, amely már a második világháború előtt is létezett, és többek között a zsidó diákok felsőoktatáshoz való hozzáférésének korlátozásáért volt felelős. Az Összlengyel Ifjúságot 1989-ben Roman Giertych (jelenleg Donald Tusk lengyel kormányának tagja) indította újra. A Lengyel Családok Ligája genderellenes ideológiák mentén folytatott kampányt az európai integráció ellen, retorikájában különös figyelmet fordítva az abortusz, fogamzásgátlás, eutanázia és az azonos nemű házasságok legalizálásának kérdésére, melyeket az Európai Unió által jelentett fenyegetésekként kereteztek. Annak ellenére, hogy a katolikus egyház ösztönözte az európai integrációt, szorosan együttműködött az LPR-rel, és véleménye a reprodukciós jogokról változatlan maradt.
Lengyelország 2004-es EU-csatlakozása reményt jelentett a lengyelországi abortuszhelyzet megváltozására, és új perspektívákat nyitott a lengyel abortusztörvény következtében kárt szenvedett nők számára is. Lengyelország-szerte nagy port kavart Alicja Tysiąc esete, akit súlyos látássérültként az újabb terhesség és szülés teljes megvakulással fenyegetett. Az orvosok azonban megtagadták a legális abortusz elvégzését annak ellenére, hogy a törvény ebben az esetben lehetővé tette volna, és ezzel a döntéssel veszélyeztették Alicja Tysiąc egészségét. A szülés következtében a nő látása jelentősen tovább romlott, így panaszt nyújtott be az ügyészséghez, törvénysértéssel vádolva a nőgyógyászt, aki megtagadta az abortusz elvégzését. A bírósági szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a terhesség nem veszélyeztette a panaszos életét vagy egészségét, és a vádat elutasították. Az ügy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig jutott, amely 2007-ben hozott ítéletet és kártérítést ítélt meg Alicja számára (Fundamentum, 2007). Alicja Tysiąc azonban addig példátlan gyűlöletkampánnyal szembesült: a konzervatív katolikus média kegyetlen anyaként ábrázolta, aki „meg akarta ölni a saját gyermekét”.
Reprodukciós jogok populista rezsimekben: A Jog és Igazságosság Pártja (PiS) és a Fidesz kormány
Orbán Viktor 2010-es választási győzelme után megkezdődött az abortuszhoz való hozzáférés lopakodó megnehezítése, valamint megerősödtek a nemi szerepekkel kapcsolatos hagyományos nézetek. A családot Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrásának nevező 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről a magzatot már jogi személyként kezeli, 3. cikkének (1) bekezdése szerint ,,A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem és tisztelet, valamint külön törvényben foglaltak szerint támogatás illeti meg”.
Szintén 2011-es fejlemény a kormány a társadalmi szolidaritás előmozdításáért kapott (!) EU-s forrásokból megvalósított abortuszellenes kampánya, amely során egy magzatot ábrázoló óriásplakátokat helyeztek ki országszerte a következő szöveggel: „Azt is megértem, ha még nem vagy kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!”. 2012-ben bár az abortusztabletta megkapta Magyarországon a forgalomba hozatali engedélyt, az abortusznak ez (a WHO szerint egyébként más módszereknél gyakran kevésbé kockázatos és a terhesség korai szakaszában is hatékony) formája végül mégsem vált elérhetővé, ugyanis a parlamenti vita során a Fidesz-KDNP képviselői az orvosok közötti ,,szakmai vitákra” hivatkoztak az abortusztabletta kapcsán.
2022. szeptember 15-én jelentős szigorítás történt az abortuszhoz való hozzáférésben: Ekkor lépett hatályba a belügyminiszter által kiadott 29/2022 (IX. 12.) számú rendelet, amely módosította a magzati élet védelméről szóló 1992. évi törvény végrehajtásáról szóló 32/1992 (XII. 23.) számú rendeletet. Ez a módosítás „szívhangrendeletként” vált ismertté. A rendelet értelmében az abortuszt kérő személynek be kell mutatnia egy nőgyógyász által kiállított dokumentumot, amely igazolja, hogy „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta” a terhes nőnek. Az intézkedést egészségügyi szakemberekkel vagy a szélesebb közvéleménnyel való konzultáció nélkül vezették be.
Bár a rendelet elvileg az abortuszok számának csökkentését célozta volna, valójában ezt a célt nem érte el,
így egyetlen valós funkciója az abortuszra szorulók megalázása (Szalma és Sipos, 2024). Figyelemreméltó továbbá, hogy a szóhasználat ez esetben is manipulatív módon hergeli a közvéleményt az abortusz ellen. A terhesség legkorábbi szakaszában ugyanis valójában még nem beszélhetünk sem magzatról (a 8. hétig az embrió szó használatos), sem pedig szívhangról (a terhesség kb. 10. hetéig nem szívdobbanás, hanem az embrió szívcsövének pulzálása hallható az ultrahangon).
Lengyelországban a Jog és Igazságosság (PiS) párt 2015-ös választási győzelme hozta el az abortusz újabb szigorítását. A PiS támogatta az ultrakonzervatív, abortuszellenes szervezetek, köztük az Életvédő Alapítvány (Fundacja Pro – Prawo do Życia) és az Ordo Iuris Alapítvány által javasolt törvényjavaslatokat, amelyek mögött a katolikus egyház állt. Az egyik projektjük a STOP Abortion kezdeményezés, melynek célja az abortusz teljes betiltása, az 1993-as „abortuszkompromisszum” eltörlése (erről lásd az előző cikkünket ITT), valamint börtönbüntetés bevezetése mind az abortuszt kérő terhes nők, mind az azt elvégző orvosok számára. A STOP Abortion kezdeményezés törvénytervezetét többször is visszaküldték a parlamentnek (2013-ban, 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban), azonban 2020. október 22-én a Jog és Igazságosság Pártja befolyása alatt álló lengyel Alkotmánybíróság bejelentette az abortusz szinte teljes betiltását.
Az Alkotmánybíróság döntése súlyosan korlátozta a nők abortuszhoz való hozzáférését, érvénytelenítve az 1993-as abortusztörvény egyik rendelkezését, amely lehetővé tette az abortusz elvégzését abban az esetben, ha nagy a valószínűséggel állt fenn a magzat súlyos és visszafordíthatatlan károsodásának vagy életét fenyegető gyógyíthatatlan betegségnek, amely kitétel a legtöbb Lengyelországban végzett abortusz jogalapja volt. A szigorítás 2021-es életbe lépése óta Lengyelországban csak két esetben végezhető el legálisan abortusz: ha a terhesség bűncselekmény (erőszak) eredménye, vagy ha a terhesség veszélyezteti a terhes személy életét.
A gyakorlatban azonban még azok sem kapnak abortuszellátást, akik megfelelnek ezeknek a szigorú kritériumoknak
(Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért, 2005). Az illetékes döntéshozók gyakran nem hisznek az abortuszt kérvényezőknek, amikor azt állítják, hogy a terhesség erőszak eredménye, és az is jellemző, hogy az orvosok lelkiismereti okokból megtagadják az abortuszellátást.
Egyes esetekben az orvosok akkor sem hajtanak végre abortuszt, ha a terhesség veszélyezteti a páciens életét.
Így történt ez a 30 éves Izabela esetében is, akin az orvosok nem voltak hajlandók (vagy nem mertek) időben abortuszt végrehajtani, miután 20 hetes terhesen elfolyt a magzatvize. Az őt kezelő orvosok azonban addig, amíg a magzatnak volt szívhangja, nem avatkoztak közbe, hanem kivárták, hogy a magzat meghaljon a méhben, ami végül Izabela halálához vezetett, aki szeptikus sokkban hunyt el. Az ügy bíróság elé került, ahol az orvosokat bűnösnek találták Izabela életének közvetlen veszélyeztetésében. Azóta több hasonló eset történt Lengyelországban. Izabela halála országos tiltakozásokhoz vezetett „Senki többet!” szlogen alatt, arca pedig a legális abortuszhoz való szélesebb körű hozzáférésért folytatott küzdelem szimbólumává vált.
Feminista mozgalom és tiltakozások Lengyelországban
2016-ban Lengyelország-szerte „Vissza a döntéshez!” nevű tüntetéseket tartottak az Életpárti Alapítvány és az Ordo Iuris által előterjesztett törvényjavaslatra reagálva. Létrehozták a Dziewuchy Dziewuchom (Lányok a lányoknak) Facebook-csoportot, amelynek ma már közel 100 000 tagja van. A csoport olyan teret biztosít, ahol az emberek az abortusztabletta bevétele előtt, alatt és után is támogatást kaphatnak egymástól. Létrehozták a Ratujmy Kobiety (Mentsük meg a nőket) bizottságot, amely saját törvényjavaslatot dolgozott ki az abortusz legalizálására. A törvényjavaslatot azonban a parlament elutasította, ami női sztrájkokhoz és az ún. fekete tüntetésekhez vezetett – ezek voltak a legnagyobb abortuszjogért szervezett tüntetések Lengyelországban. A Fekete Tiltakozás (Czarny Protest), amelyen országszerte több százezren vettek részt, akik közül sokan először tiltakoztak a terhességmegszakítás teljes betiltását célzó törvényjavaslat ellen, fordulópontot jelentett a lengyel feminista mozgalom történetében.
A lengyel politikusok és katolikus egyház folyamatos genderellenes támadásai – a szigorúbb abortusztörvényre vonatkozó javaslatok, az államilag támogatott abortuszellenes propaganda és a radikális konzervatív csoportok manipulatív képeket és homofób üzeneteket felvonultató nyilvános akciói – a lengyel nőket és feminista mozgalmat addig nem tapasztalt válaszra késztették. A helyzet 2020 októberében, az Alkotmánybíróság ítéletét követően tovább eszkalálódott. A világjárvány okozta korlátozások ellenére az ítélet Lengyelországban 1989 óta a legnagyobb tiltakozási hullámot váltotta ki, és a tüntetéseken nemcsak a nagyvárosokban, hanem a vidéki kisvárosokban, valamint külföldön is ezrek vettek részt. A legnagyobb tüntetésre 2020. október 30-án Varsóban került sor, amelyen százezer ember vett részt. A tüntetéseken további újdonság volt, hogy azok a társadalom széles rétegeinek támogatását élvezték, beleértve a férfiakat, az LMBTQ+ közösséget és különböző politikai frakciókat, illetve a nemzetközi és lengyel média figyelmét is felkeltették.
Bár a tüntetések és egyéb akciók nem vezettek jogszabályi változásokhoz, hozzájárultak a közvélemény figyelmének felkeltéséhez és a közbeszéd formálásához, amely így inkább a tényekre és kevésbé a konzervatív ideológiára összpontosított, a terhes nők tapasztalataira helyezve a hangsúlyt. A tüntetések jelentősen növelték a feminista eszmék láthatóságát és a mainstreambe emelték őket, továbbá egész Lengyelországban, beleértve a kisebb városokat és falvakat is, felhívták a figyelmet az abortuszellátást biztosító helyi kezdeményezésekre.
Az egyik ilyen kezdeményezés az Abortion Dream Team (ADT) , amely a Women Help Woman hálózat része. Ezek a szervezetek abortusztablettákat tartalmazó csomagok küldésével nyújtanak segítséget az abortuszt igénylőknek, valamint segítenek a terhes nőknek, hogy külföldön juthassanak ellátáshoz. Az ADT saját segélyvonalat működtet, amely a tüntetéseknek köszönhetően széles körben ismertté vált, és számos nő életét mentette meg működése során. A tüntetések végül 2023-ban a PiS kormány bukásához vezettek (Muszel, 2025).
Pronatalista politikák
A lengyel és magyar pronatalista (gyermekvállalást ösztönző, pontosabban, a nőket azzal nyomasztó) politikai diskurzusokban közös jellemző, hogy kifejezetten szkeptikusak az Európai Unióval szemben, ellenzik a multikulturalizmust, a liberális értékeket és a nemek közötti egyenlőséget. Patriarchális nemi szerepeket hirdetnek, ahol a nők a családtagok jólétéért felelős anyák és feleségek, a férfiak pedig kenyérkeresők. Mindkét országban megjelentek olyan politikai projektek, amelyek nagy összegű pénzügyi támogatásokkal igyekeznek több gyermek vállalására ösztönözni a fiatal párokat, családokat. Lengyelországban ilyen projekt a kormány Family 500+ programja, Magyarországon pedig a CSOK, a babaváró hitel, valamint a családi adókedvezmény.
A Family 500+ programot 2016-ban vezették be Lengyelországban, mint az újonnan megválasztott populista Jog és Igazságosság kormány szociális programját. 2016-ban a gyermeket nevelő családok által igényelhető havi juttatás gyermekenként 500 lengyel zloty (kb. 45 000 forintnak megfelelő összeg) volt, 2023-ban pedig 800 lengyel zlotyra (kb. 73 000 forint) emelték az összegét. Bár a támogatás nem érte el eredeti célját, ugyanis nem vezetett magasabb gyermekvállalási kedvhez, a gyermekszegénységet jelentősen csökkentette: két évvel a program bevezetését követően a gyermekszegénység Lengyelországban felére, 7 százalék alá csökkent. A Family 500+ program gyermekszegénység csökkentésében elért kivételes sikereinek okai egyértelműek. A támogatás univerzális, vagyis mindenkinek jár, aki gyermeket nevel, a kérelmezési eljárás pedig egyszerű. 2025-ben az 500+ programban az elnökválasztási kampány során Rafał Trzaskowski (a jelenlegi kormány elnökjelöltje) a jobboldali szavazók megnyerése érdekében módosítást javasolt. Azt indítványozta, hogy csökkentsék a munkanélküli szülők által nevelt ukrán gyermekek számára nyújtott ellátások összegét, így 9 évvel a bevezetése után a program elveszítheti univerzális jellegét. A törvényjavaslatot a lengyel parlament már megszavazta, jelenleg az elnök aláírására vár.
Magyarországon a gyermekvállalási kedv növelését célzó támogatások nem bírtak hasonló kedvező hatással. Mivel az elérhető támogatások elsősorban a középosztálybeli családok számára jelentenek valós segítséget (az adókedvezményből például jelentősen magasabb mértékben profitálnak az eleve magasabb keresettel bíró szülők), miközben az univerzális támogatások mértékét (pl. GYES, családi pótlék) évek óta nem emelték számottevően, elmondható, hogy
a magyarországi családtámogatási programok kimondottan szelektívek és kirekesztőek, és arra utalnak, hogy a kormány csak jól meghatározott társadalmi rétegek körében tartja kívánatosnak a vállalt gyermekszám növelését.
Emellett
a családi adókedvezmény a nőket is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza.
Mivel a legtöbb családban a férfi keresete magasabb, az adókedvezményt is nagyobb arányban veszik igénybe az apák, így a nők akár egy megromlott kapcsolatban is benne maradhatnak, hogy ne essenek el a magasabb összegtől, az egyedülálló anyák pedig jelentősen alacsonyabb összegből kell, hogy kigazdálkodják gyermekeik ellátását. A magasabb GYES és családi pótlék ezt a kiszolgáltatottságot is ellensúlyozhatná, hiszen ezek jellemzően az anya saját számlájára érkeznek.
Migrációs politika és reprodukciós jogok
Bár a PiS és a Fidesz egyaránt családbarát kormány szerepében tetszeleg, a két kormánypárt rasszista migrációs politikájában semmilyen kisgyermekes családokat segítő elem nem szerepel. A magyar kormány 2015-ben döntött a határkerítés kiépítéséről a szerb határon, 2022-ben pedig a lengyel–belarusz határon építettek meg hasonlót. Az Európába érkezőkkel szemben mindkét országban visszatoloncolásokat alkalmaztak, ami humanitárius válságokat okozott és veszélybe sodorta az érintett menekültek életét.
Ezeknek a döntéseknek az egyik közvetlen áldozata Avin Irfan Zahir, egy kurd nő volt, aki a lengyel-belorusz határ közelében lévő kórházban halt meg. A nő 24 hetes terhes volt, és családjával – férjével és öt 8–16 év közötti életkorú gyermekével – együtt menekült. Hosszú időt töltött a határ közelében lévő erdőben, hogy elkerülje, hogy a lengyel határőrök visszatoloncolják Belaruszba, majd szervi elégtelenség és kihűlés következtében meghalt. Ő az EU külső határain alkalmazott migrációs politika számos áldozatának egyike.
Az abortuszt a születendő gyermekek védelmében ellenző genderellenes szereplők gyakran élnek azzal a kettős mércével, hogy a nem fehér bőrű, más országokból származó embereket (a ,,genderideológiához” hasonlóan) a nemzetet és az európai értékeket fenyegető veszélyként jelenítik meg, akiknek az életét már nem tartják megóvandó értéknek.
Míg ez a migránsellenes és rasszista érvelés korábban csak a (szélső)jobboldali politikai pártok kommunikációjában volt elterjedt, mára mainstreammé vált, és Európa-szerte egyre inkább normalizálódott az „európai civilizáció halála” miatti pánikból táplálkozó diskurzusban. Lengyelországban a 2023-as kormányváltás után a bevándorláspolitika nem változott, sőt még romlott is, amikor Donald Tusk kormánya 2025 elején az Európai Unió jóváhagyásával felfüggesztette a menedékjogot.
Az ukrán menekültek orosz-ukrán háború kitörését követő megjelenése szintén arra mutatott rá mind Magyarországon, mind Lengyelországban, hogy a genderellenes politika táptalaját jelentő konzervatív-jobboldali fordulat még inkább kiszolgáltatott helyzetbe hozza az ide érkező menekült nőket. Az abortuszra szoruló ukrán nők mind Lengyelországban, mind Magyarországon gyakran szembesültek diszkriminációval, valamint pénzügyi, jogi, nyelvi vagy információs akadályokkal. Mivel a befogadó országban nem tudták elvégezni az abortuszt, sokan kénytelenek voltak visszatérni Ukrajnába, hogy ott végezzék el a beavatkozást. A politikai szereplők hozzáállását azonban ennél is szemléletesebben mutatja, hogy nemcsak az abortuszhoz való hozzáférés volt jelentősen korlátozott az ukrán nők számára, de a legtöbben terhesgondozásban is csak civil szervezetek segítségével tudtak részesülni.
A jelenlegi helyzet
2023. október 15-én parlamenti választásokat tartottak Lengyelországban, amelyek kormányváltáshoz vezettek. Bár a Jog és Igazságosság Párt (PiS) kapta a legtöbb szavazatot, nem tudott többségi kormányt alakítani és koalíciós lehetőségei sem voltak. Helyette egy négy pártból álló koalíció került hatalomra, a miniszterelnök pedig Donald Tusk, a jobboldali Polgári Koalíció párt képviselője lett.
A PiS nyolcéves kormányzása után sokan nagy reményeket fűztek a kormányváltáshoz. A jelenlegi kormány politikusainak és pártjainak többsége már régóta aktív a lengyel politikában, Donald Tusk pedig már korábban is betöltötte a miniszterelnöki posztot, és 1989 előtt a már említett Szolidaritás mozgalomban volt aktív. A választásokon rekord magas, 74%-os részvétel mellett kivételesen sok nő és fiatal adta le voksát, ami döntő volt az eredmény szempontjából.
Az egyik tényező, amely ennyi embert mozgósított a szavazásra, a jelenlegi miniszterelnök, Donald Tusk és a Polgári Koalíció abortusztörvény módosítására vonatkozó választási ígérete volt: Tusk ígéretet tett arra, hogy ha megválasztják, akkor a hivatalba lépésétől számított 100 napon belül garantálják a szabad, biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférést.
Bár a 100 nap már rég letelt, a választási ígéretek nem valósultak meg. 2024 júliusában a lengyel parlament elutasította azt a törvényjavaslatot, amelynek célja az abortuszjogok kiszélesítése és a PiS által ellenőrzött Alkotmánybíróság 2020-as ítélete által okozott károk részleges enyhítése, valamint az abortusz elvégzésének dekriminalizálása volt.
2024 augusztusában Donald Tusk kijelentette, hogy a következő választások előtt nem lehet megszerezni az abortusztörvény reformjához szükséges parlamenti többséget, ami jelentős csalódottságot váltott ki szavazóiból.
A kormány iránti bizalom csökkenése oda vezetett, hogy Rafał Trzaskowski, a Donald Tusk által támogatott Polgári Koalíció jelöltje váratlanul vereséget szenvedett a 2025-ös elnökválasztáson, és Karol Nawrocki, a Jog és Igazságosság jelöltje került ki győztesen. Rafał Trzaskowski populista jobboldali narratívákon alapuló kampányának része volt a munkanélküli szülők által nevelt ukrán gyermekeknek nyújtott szociális juttatások csökkentése, amivel Trzaskowski feltehetően a jobboldali szavazókat kívánta megszólítani. Ez azonban sikertelennek bizonyult, és sokkal inkább járt a centrista és baloldali szavazók elidegenítésével, ami végül Karol Nawrocki győzelméhez vezetett.
Ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező években nem lesz esély a lengyel abortusztörvény pozitív irányú módosítására. Még ha a törvényjavaslatot meg is szavazná a parlament, a törvénymódosításhoz az elnök aláírása is szükséges. A pártok jobbra tolódása és a Jog és Igazságosság pártnál is szélsőségesebb jobboldali pártok megerősödése nyomán pedig az a lehetőség is felsejlik, hogy Lengyelországban a nők a szexuális és reproduktív egészséghez való jogaik további korlátozásával szembesülhetnek.
Kivárás helyett aktív ellenállás
Donald Tusk, a Polgári Koalíció vezetője, valamint a hazai politikában hirtelen jelentős szerephez jutó Magyar Péter (és a TISZA párt) között több hasonlóságot is felfedezhetünk. Mindketten jobboldali politikusok, akik változást és javulást ígérnek a populista jobboldali rezsimek hosszú évekig tartó kimerítő uralma után. Mindketten új, friss politikai erőként marketingelik magukat, annak ellenére, hogy régóta aktívan kapcsolódnak az európai és a nemzeti politikához. Tusk lengyelországi győzelme után a lengyel választók hangulatát leginkább a megkönnyebbülés jellemezte, ami az új kormány által hozott változásokra való passzív várakozással járt együtt.
Az Európai Unió, amely addig élesen kritizálta a PiS kormány reprodukciós jogokkal kapcsolatos intézkedéseit, Tusk győzelme után már nem tartotta aggasztónak a lengyelországi helyzetet. Néhány Lengyelországra kiszabott EU-s szankciót így annak ellenére is feloldottak, hogy a szankciók alapjául szolgáló kérdésekben nem történt változás. Kezdetben Tusk kormánya azzal tartotta fenn a nők és a kisebbségek jogai iránti elköteleződés látszatát, hogy civil szervezetek képviselőit hívta meg a parlamentbe egyeztetésekre, aminek nyomán hamis biztonságérzet alakult ki az őt megválasztó emberekben.
Karol Nawrocki győzelme után azonban egyértelmű tanulságként vonhatjuk le, hogy ez a biztonságérzet és a passzív várakozás hiba volt, hiszen a választók, civil szervezetek és polgárjogi mozgalmak aktív küzdelmének hiányában a nők és kisebbségek jogainak kiszélesítése beteljesítetlen választási ígéret maradt.
Ha 2023 októberében a 2020-as abortusztüntetésekhez hasonló tiltakozási hullámokra került volna sor, a lengyel nők és más kisebbségek ma talán más helyzetben lennének.
A lengyelországi események Magyarország számára is fontos tanulságként szolgálhatnak a közelgő 2026-os választások kapcsán.
Abortuszhelyzet 2025-ben
A kórházi jelentéseken alapuló hivatalos abortuszstatisztikák Lengyelországban (beleértve az „abortuszkompromisszum” idejéből származó adatokat is) csak a ténylegesen elvégzett abortuszok kis részét tartalmazzák. A hivatalos statisztikák szerint 2021 előtt Lengyelországban évente körülbelül 1000–1010 abortusz történt, 2021-ben azonban, amikor az Alkotmánybíróság szigorításra vonatkozó döntése hatályba lépett, hivatalosan (és legálisan) mindössze 75 abortuszt hajtottak végre. Az Abortion Without Borders (AWB) jelentése szerint Lengyelországban évente valójában 120 000–150 000 abortusz történik. 2024-ben az AWB 47 000 abortuszra szoruló embert támogatott, akik közül 45 850 főt abortusztablettához juttattak hozzá, amit a kliensek otthon vehettek be, 1147-et fő pedig külföldön jutott abortuszhoz a szervezet segítségével.
2025. március 7-én az Abortion Dream Team, amely a Women Help Women hálózat része, abortuszklinikát nyitott Varsóban, a Wiejska utca 9. szám alatt, a lengyel parlamenttel szemben, ezzel is jelezve, hogy az intézményt a lengyel kormány törvénymódosítási kezdeményezésének elmaradása miatt hozták létre. A klinika előtt szinte napi rendszerességgel tüntetnek abortuszellenes csoportok, akik trombitákkal, hangfelvételről lejátszott csecsemősírással, vallásos énekekkel zavarják az aktivistákat és a helyi lakosokat. A tüntetések ellenére az Abortion Dream Team aktivistái továbbra is működtetik a klinikát.
Magyarországon a ,,szívhangrendelet” 2022-es elfogadása óta szintén egyre többen döntenek úgy, hogy külföldre, például Ausztriába utaznak abortuszellátásért, ez azonban csak egy szűk, tehetősebb réteg számára érhető el. Szintén jelentős probléma, hogy az esemény utáni tablettához Magyarországon kizárólag orvosi recept ellenében lehet hozzájutni. A tabletta még Lengyelországban is recept nélkül megvásárolható, így Magyarország mára az egyetlen EU tagállam, ahol az vényköteles. Annak ellenére azonban, hogy 2024-ben 50 000-en írták alá a Patent Egyesület vénykötelesség eltörlését követelő petícióját, valamint, hogy a sürgősségi fogamzásgátló vénynélkülivé tételét az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat Tagozata is támogatja, a kormány elzárkózik a kérdéstől.
Kontroll és kriminalizáció
Bár a testi önrendelkezés feletti ellenőrzés és a reprodukciós jogokért folytatott aktivizmus kriminalizálása Lengyelországban szintén a Jog és Igazságosság (Pis) kormány alatt vált különösen aggasztóvá, a korábbi trendek a 2023-as kormányváltás ellenére továbbra is folytatódnak. 2022-ben a parlament elfogadott egy törvényt, amely kötelezővé tette a terhességek és a fogamzásgátló spirálok regisztrálását az orvosi információs rendszerben. A szabályozás aggodalmakat keltett, hogy ezeket az adatokat felhasználhatják az abortusz miatt bíróság elé állított személyek elleni eljárásokban. 2024-ben módosították a törvényt, és azóta a terhességgel kapcsolatos információkat csak a beteg kérésére hozzák nyilvánosságra, a fogamzásgátló spirálok nyilvántartása azonban továbbra is fennáll.
Justyna Wydrzyńska dúlát, az Abortion Dream Team egyik alapítóját 2021-ben „abortuszban való közreműködéssel” és „engedély nélküli gyógyszer forgalomba hozatal céljából való birtoklásával” vádolták meg, amiért segített egy családon belüli erőszak áldozatává vált terhes nőnek abortusztablettához jutni. Wydrzyńskát (annak ellenére, hogy a nő végül nem vette be az abortusztablettát) 2023-ban bűnösnek mondták ki, és nyolc hónap közmunkára ítélték. A bíróság 2025 februárjában úgy döntött, újratárgyalja az ügyét, így jelenleg fennáll az esélye annak, hogy a vádakat visszavonják.
A reprodukciós jogokért folytatott aktivizmus büntethetővé tételének legfrissebb példája, Dr. Górnicki 2025-ben nyilvánosságra került esete volt. Az orvos azon kevesek közé tartozott, aki magánpraxisában hajlandó volt esemény utáni tablettát felírni a hozzá fordulóknak, ráadásul megalázó kérdezősködés nélkül és (mivel magának a tablettának az árát is jócskán felemelték) jelképes összegért.Az Egészségügyi Minisztérium (Donald Tusk kormányzása alatt) kötelezte az orvost, hogy adja át azoknak a betegeknek az adatait, akiknek receptet írt. Ő azonban betegei magánéletének védelme érdekében megtagadta ezt. Ennek következtében az orvost hamarosan bíróság elé állítják, amiért egy olyan időszakban is női páciensei mellett állt, amikor sok orvos még a legális ellátást sem merte vagy volt hajlandó megadni pácienseinek.
Záró gondolatok
Lengyelország és Magyarország példáján jól látszik, hogy az autoriter rezsimek egyik fontos eszköze a nők teste feletti hatalom érvényesítése, a szexuális és reprodukciós jogok ellehetetlenítése. Ezért is lehetetlen az abortuszról a tágabb politikai viszonyok megvizsgálása nélkül beszélni, hiszen a testi önrendelkezéshez való jogok szorosan összefüggnek ezekben az országokban a hatalmi rendszerek működésével.
A történelem azt mutatja, hogy az emberek mindig megtalálják a módját, hogy visszanyerjék testük feletti autonómiájukat. Bár a jelenlegi helyzet kilátástalannak tűnhet, a lengyel és magyar aktivisták munkája reményt ad a változásra. Lehet, hogy úgy gondoljuk, hogy az abortuszellenes és genderellenes lobbi túl nagy hatalommal bír ahhoz, hogy érdemes legyen küzdenünk ellene, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy hangos és igen jól finanszírozott kisebbséggel állunk szemben. A közvélemény egyre inkább támogatja a szexuális és reproduktív egészséghez való jogok terén bekövetkező pozitív változásokat. Bár a reprodukciós jogokért egyelőre emberek egy viszonylag szűk csoportja küzd aktívan, a támogatók többen vannak, és ha szolidaritást tanúsítunk egymás felé, visszaszerezhetjük jogainkat és a kontrollt saját testünk felett. Ennek azonban fontos része, hogy azt a politikai erőt, amelynek bizalmat szavaztunk, hatalomra kerülése után számon kell kérni - Beauvoir-ral szólva, a női jogok sosem garantáltak.
Szerzők:
Aleksandra Michalczyk, Kutassy Dorottya, Alter Emese, Antoni Rita
A cikk az International Planned Parenthood Federation támogatásával, ,,A demokrácia a testünkkel kezdődik” c. projekt keretében jelent meg.
Források:
„Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteiből.” Fundamentum 2007/1. 98–9.
Broniarczyk, N. (2023). History of abortion in Poland. Abortion Dream Team.
Desperak, I. (2003). Antykoncepcja, aborcja i... eutanazja. O upolitycznieniu praw reprodukcyjnych w Polsce. Acta Universitatis Lodziensis. Folia Sociologica, (30), 193–207.
Kocsis, P. (2006). „A szövőszéktől a miniszteri bársonyszékig.” Archívnet 6. évf. 4. szám Online elérés: Utolsó letöltés: 2025.11.12.
Kofin, K. (2018). Kampania na rzecz legalizacji aborcji i, życia świadomego” na łamach tygodnika, Wiadomości Literackie” w pierwszej połowie lat 30-tych XX w. Pióro mocniejsze niż miecz Studia z zakresu historii i prasy II RP, p.161.
Kościelniak, M. (2018). “Krucjata moralna Solidarność.” Teksty Drugie, (5), 25–44.
Körösi, Zs. (2019). „Petíció az abortusz-szabadság megőrzéséért 1973: (1. rész).” Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat, 9(2), 1–22. Online elérés ITT. Utolsó letöltés: 2025.11.12.
Kuźma-Markowska, Sylwia. (2017). Walka z „babkami” o zdrowie kobiet: medykalizacja przerywania ciąży w Polsce w latach pięćdziesiątych i sześćdziesiątych XX wieku. Polska 1944/45–1989 Studia i Materiały.
Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért. Maga a pokol. Lengyel nők történetei. Ford. Kispéter Erika. Budapest: PATENT, 2005.
Pető, A. (2002). “Women's Rights in Stalinist Hungary: the abortion trials of 1952–53.” Hungarian Studies Review 29(1-2), 49-76.
Pető, A., & Svégel, F. (2021) „A háborús nemi erőszak és a nőgyógyász lobbi hatása a magyarországi születésszabályozási rendszerre.” Per Aspera Ad Astra VIII. évf,. 1. szám, 50–70.
Pető, A., & Svégel, F. (2024). “Nationalism, Pronatalism, and the Guild of Gynecology: The Complex Legacy of Abortion Regulation in Hungary.” Central European History, 57(4), 499–516.
Rédai, D. és Szabó, G. Finom manipuláció, kedves félreinformálás. A kötelező abortusz-tanácsadás gyakorlata Magyarországon. Budapest: PATENT, 2012. Online elérés ITT. Utolsó letöltés: 2025.11.17.
Szalma, I., & Sipos, A. (2024). “A comparative analysis across reproduction policy fields in Hungary.” In Zagel H. (Ed.), Reproduction Policy in the Twenty-First Century: A Comparative Analysis (pp. 119–135). Edward Elgar Publishing.
Tosiek, A. (2025). “Ciała i opowieści nomadyczne. Aborcja w pamiętnikach mieszkanek wsi z lat sześćdziesiątych.” Teksty Drugie, (2), 100–122.
Tóth, E. Zs. (2012). „Abortusz a szocialista időszakban.” Abortusz.info Online elérés ITT. Utolsó letöltés: 2025.11.12.
Zajko-Czochańska, J. (2021). “Deskrypcja wielodzietności w mutacji wiejskiej »Przyjaciółki« (1956–1975).” Rocznik Historii Prasy Polskiej, 24(4), 37–50.