A genderellenes mozgalom eredete, története és magyarországi jelenléte
Ez a cikk a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Nőkért Egyesület közös sorozatának második része. Az első részt ITT olvashatod. (A szerk.)
A genderszak ellehetetlenítése, az Isztambuli Egyezmény elutasítása, a gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób törvény, a transznemű emberek nem- és névváltoztatásának betiltása – csak néhány példa itthonról az állítólagos „genderideológia” elleni politikai harc megnyilvánulásaira. A „genderideológia” fogalma nem a magyar politikusok fejéből pattant ki: bőven meríthettek inspirációt az orosz törvényhozásból, illetve a (hazánkkal ellentétben) Nyugat-Európában valós társadalmi bázissal rendelkező genderideológia-ellenes mozgalom érvrendszeréből.
Az alábbiakban a következőkről olvashatsz:
Melyek a genderellenes mozgalom jellemzői?
Mi fán terem a „genderideológia”?
Ki finanszírozza a genderellenes mozgalmat?
Mik tekinthetők a genderellenes mozgalom történelmi előzményeinek?
Mi a katolikus egyház szerepe a genderellenes mozgalomban?
Genderellenes törvényhozás itthon és külföldön (nők elleni erőszak, reprodukciós jogok, gender studies, LMBTQ-ellenesség)
Melyek a genderellenes mozgalom jellemzői?
A genderellenes mozgalom szervezett, de nem centralizált, nemzeteken átívelő és bőségesen finanszírozott erőfeszítés egy olyan politikai és társadalmi rend létrehozására, ahol a nemi egyenlőség és az általános emberi jogok megkérdőjelezhetők. Célkeresztjében a nemi alapú diszkriminációellenes intézkedések, a szexuális és reproduktív egészség és jogok (SRHR), a nők és az LMBTQ-közösség jogai, valamint az átfogó szexuális nevelés visszaszorítása áll.
Téves lenne azonban a genderellenes mozgalmat kizárólag ezek mentén értelmezni. A genderellenes politikák ugyanis világszerte antidemokratikus intézkedésekkel járnak együtt, és a helyi mellett globális hatással is bírnak (Denkovski et al, 2021). Ezeknek az intézkedéseknek a célja a demokratikus intézmények lebontása és a politikai szereplők hatalmának megszilárdítása helyi és nemzetközi szinten. A szereplők ennek érdekében populista narratívákat használnak. Az antifeminista, genderellenes politikai intézkedések nem csupán melléktermékei, hanem központi elemei az antidemokratikus és autoriter rendszereknek. Segítségükkel alááshatók ugyanis olyan demokratikus alapelvek, mint az egyenlőség, a befogadás, az emberi jogok, a sajtószabadság, a kisebbségek védelme és a diszkriminációellenesség. Jellemző, hogy a genderellenes politikai szereplők hatályon kívül helyezik az ezekkel kapcsolatos jogszabályokat és hiteltelenítik a kapcsolódó tudományterületeket, tudományos álláspontokat – gondoljunk pl. a gender studies (társadalmi nemek tudománya) üldözésére Oroszországban és hazánkban.
A genderellenes narratívák további jellemzője, hogy általában nem tűnnek elsőre tipikusan szélsőjobbosnak, így több embert meg lehet velük szólítani. A jól bevált retorikai fogás ugyanis sosem célozza nyíltan a nők, valamint a szexuális és nemi kisebbségek jogainak eltörlését, „csak” azok más jogokkal való (pl. gyermekjogok) állítólagos ellentmondásaira, azoknak való alárendelésére fókuszál. Így történhetett meg, hogy Orbán a homofób törvény kihirdetése után a „homoszexuális fickók” jogvédőjeként tüntette fel magát, Rétvári pedig a transzneműek nem- és névváltásának megtiltása után azt sugallhatta egy nyilatkozatában, hogy Magyarországon mindenki a szexuális orientációja és a nemi identitása szerint élhet.
Mi a „genderideológia”?
A „genderideológia” kifejezést genderkutatók és LMBTQ-aktivisták nem használják, és a feministák többsége sem. Nem egy tudományos terminus, hanem a nemi egyenlőség ellenzői (illetve a nemi egyenlőség ellenzését politikai eszközként használók) találták ki és kezdték terjeszteni mint idegen hangzású, így pánikkeltésre különösen alkalmas kifejezést. Mivel egy elvont fogalom, nincs saját akarata, ám ez nem akadályozza meg a tüntetőket, hogy megállítását követeljék.
A gender kifejezés tudományos értelemben elsősorban a biológiai nemre rakódó, nem velünk született, hanem kulturálisan létrehozott társadalmi nemiszerep-elvárásokat és nemi sztereotípiákat foglalja magában. Hazánkban a „társadalmi nem” honosodott meg fordításaként.
Másodsorban a gendert szokás a „pszichológiai nem”, azaz nemi identitás értelmében (gender identity) is használni. Emiatt sokan tévesen a transznemű közösséggel vagy a transzneműség elfogadásával azonosítják a gendert, illetve a „genderideológiát”. A genderellenes diskurzus az utóbbi években több országban valóban a transznemű közösségre fókuszál, a transznemű embereket gyűlöletkeltő szándékkal közszemlére teszi, miközben meghallgatni nem hajlandó őket (RESIST, 2024).
A „genderideológia” kifejezést a nemi identitásra vonatkoztatva a feministáknak a transzneműeket elutasító kisebbsége is használja. Szerintük ugyanis az, hogy egyáltalán létezik nemi identitás (ami adott esetben eltérhet a biológiai nemtől és a szocializáció irányától), maga egy ideológia, és nem felel meg a valóságnak. Szerintük csak a biológiai nem és a társadalmi nem, azaz a nemiszerep-elvárások internalizálása létezik, a transznemű emberek pedig azért azonosulnak a másik nemmel, mert tetszenek nekik az ahhoz kötődő nemi sztereotípiák.
A konzervatív szereplők ugyanakkor általában a nemi identitást és a társadalmi nemet, a nemi szerepek társadalmilag létrehozott jellegét is tagadják – az ő értelmezésükben kizárólag biológiai nem van, minden abból következik, és bármilyen eltérés abnormális és üldözendő, illetve a „kigyógyítására” kell törekedni.
A „genderideológia” valójában egy üres jelölő (Kuhar és Paternotte eds. 2017), így tetszés és a pillanatnyi érdekek szerint bármire vonatkoztatható. Egyszerre lehet használni számos, veszélyesnek kikiáltott csoport ellen.
A genderellenes diskurzus szerint a „genderideológia” a család lerombolója, a nemek és a köztük lévő különbségek eltörlője, a társadalmi stabilitást fenyegető, vagy a (fehér, cisznemű) nőkre leselkedő veszély. A genderellenes diskurzus torzítva, illetve valótlanul jeleníti meg a feminizmus és az LMBTQ-aktivizmus, és azon belül is leginkább a transz kisebbség követeléseit, ezért morális pánik keltésére különösen alkalmas.
A genderellenes diskurzust jellemzően bűnbak képzésére használják, aki kinevezhető felelősnek a húsbavágó társadalmi problémákért, egyúttal praktikus módon segíthet is elterelni a figyelmet azokról. Ezek olyan, a neoliberális kapitalizmus által kitermelt problémák, mint pl. a gazdasági egyenlőtlenségek, a jóléti állam leépülése, a bizonytalan foglalkoztatási formák terjedése, a gondoskodó munka privatizációja és a nők elleni erőszak (lásd Butler 2019). Ezeket a problémákat a genderellenes diskurzus a társadalmi feszültség átcsatornázása érdekében a feminista és az LMBTQ-aktivisták számlájára írja, akiket külföldről importált ideológiák jól fizetett ügynökeiként jelenít meg. Ezzel az általuk képviselt ügyeket is könnyű elitista kérdésként átkeretezni – ez a meggyőződés pedig még nem genderellenes körökbe is lecsorog.
Weronika Grzabelska és szerzőtársai úgy közelítenek a kérdéshez, hogy ha a progresszív oldal nem orvosolja hatékonyan a fenti problémákat, akkor a jobboldal fog reagálni kirekesztő, pánikkeltő stratégiákkal. Ezek sem jelentenek érdemi megoldást az említett problémákra, viszont jobban képesek megszólítani a választókat, mint a túlbonyolított szakértői nyelvezet. A „genderideológia” egy hatékony hívószó, amelybe becsatornázhatók a progresszív világkép megvalósulatlan ígéretében csalódott emberek érzései, egyben egy „szimbolikus kötőanyag”, mely lehetővé teszi különböző aktorok együttműködését.
Kuhar és Paternotte úgy fogalmaznak (Kuhar és Paternotte eds. 2017, 259–260.), hogy a genderellenes narratíva különböző diskurzusokat egyesít egyetlen hatalmas fenyegetéssé, amellyel szemben a legkülönbözőbb szereplők egyesült erővel vehetik fel a harcot a „három N”: nature, nation, normality, azaz természet(es rend), nemzet, normalitás védelmében.
A „természetes rend” alatt a ciszheteró, patriarchális családmodell kizárólagossága, a szigorúan bináris nemek és komplementer nemi szerepek értendők. Azaz, a nemi esszencialista álláspont, mely szerint nem létezik a patriarchátus és a társadalmi nem. Ebben az értelmezésben a nemiszerep-elvárások nem kulturálisan létrehozottak, helyettük csak biológiai alapú, természetesen adott nemi különbségek léteznek, amelyeknek meg is kell mutatkozniuk a nemi szerepekben, konzervatív, tradicionális és vallási előírásokban, társadalmi normákban (Sanders és Jenkins, 2022).
A genderideológia egyszerre jelenik meg a normalitás és a hagyományos nemi szerepek és családmodell belső ellenségeként (autoriter belpolitika) és külső fenyegetésként (folyamatos háborús külpolitikai retorika). Putyin pl. 2022. február 24-én beszédében az Ukrajna elleni háborút azzal legitimálta, hogy az szükséges lépés Oroszország hagyományos értékeinek a Nyugattól való megvédéséhez. Jellemző ez a tendencia, hogy az LMBTQ- és nőjogok a természetes renddel és hagyományos értékekkel szembemenő nyugati fenyegetésként jelennek meg, és ezzel a vezetők legitimálják a tekintélyelvű belpolitikát és az agresszív külpolitikát (Bias, 2022).
A genderellenes diskurzus rengeteg belső ellentmondással bír, és gyakran egymással is szembenálló csoportok is használják (pl. a feministáknak a fent említett, transzneműeket elutasító kisebbsége használja a transzneműek ellen, a katolikus egyház viszont minden feminista ellen). Az elképzelések szerint egyszerre jön a marxizmusból és a neoliberalizmus individualizmusából. A „genderideológia” ellenes diskurzus „az aktorok olyan egyetértését, ideológiák és szándékok olyan összhangját sugallja, amely a valóságban nem áll fenn” (RESIST, 2024).
Ki finanszírozza a genderellenes mozgalmat?
Az EPF (European Parliamentary Forum) 2021-es jelentése szerint 2009 és 2018 között 54 donor összesen 707 millió dollárt (242 milliárd Ft-nak megfelelő összeget) költött a genderellenes narratívák európai terjesztésére. A beérkező összeg 61,9 százaléka európai donoroktól származott (szélsőjobboldali pártok, fundamentalista vallási csoportok), közel negyven százaléka viszont orosz és amerikai finanszírozóktól. A teljes összeg 11,5 százaléka érkezett az USA-ból (fundamentalista vallásos csoportok és think tankek) és 26,6 százaléka Oroszországból (oligarchák).
A jelentés felsorolja a donorokat, a finanszírozók közt a ráfordított összeg tekintetében hatodik helyet foglal el a nálunk is ismert CitizenGO (akiknek magyar szárnya legutóbb többek közt azért gyűjtött aláírásokat, hogy 18-as karika kerüljön a Hunyadi sorozatra). Őket megelőzi két orosz donor, az egyik az ISTOKI alapítvány, melyet Vlagyimir Ivanovics Jakunyin politikus, üzletember alapított, a másik pedig a Konstantin Malofejev által 2007-ben létrehozott Szent Bazil Alapítvány. Csak ez a két donor közel 170 millió dollárt adományozott az európai genderellenes szereplők számára – ők egyénként nemzetközi szinten is adakoznak hasonló célokra.
A donorok másik nagy csoportját az USA-beli keresztény (fundamentalista) jobboldali csoportok alkotják, ők világszerte 280 millió dollárt adakoztak a nők jogait kiszélesítő törvények elleni kampányokra (Denkovski és Kreitlow, 2021). Ennek az összegnek a nagy része Európában kötött ki, EU-tagállamok (pl. Lengyelország és Olaszország) konzervatív törvényeinek és irányelveinek védelmére.
A napokban jelent meg az EPF legfrisebb jelentése, mely szerint a donorok 2019 és 2023 között 1,18 milliárd dollárt, vagyis majdnem 400 milliárd forintot költöttek a genderellenes nézetek terjesztésére – tehát majdnem megduplázták a korábbi ciklusban ráfordított összeget. A források 73 százaléka a jelentés szerint Európából érkezett, 18 százaléka Oroszországból, és 9 százaléka az Egyesült Államokból.
Magyar szervezetek (alapítványok, álcivil szervezetek) kiemelten sokat, mintegy 58,4 milliárd forintot költöttek genderellenes propagandára. Az LMBTQ-, és pláne az azokhoz képest is drasztikusan alulfinanszírozott nőjogi szervezetek ennek töredékéből gazdálkodtak, noha a kormánypárti és szatelitmédia ennek ellenkezőjét állítja.
A „genderideológia”-ellenes mozgalom előzményei
A genderellenes diskurzus nem magyar, de mégcsak nem is orosz találmány. Nemzetközileg számos történelmi előzménye van, melyek forrásai sokszor egymásnak ellentmondó ideológiák.
Konzervatív politikai mozgalmak és az antifeminizmus
A viktoriánus korszakban a nemi szerepek binaritása a társadalmi stabilitás forrásaként és az „erkölcsös” társadalom alapelemeként jelent meg. Már a 19. század végétől kezdve számos konzervatív politikai mozgalom ellenezte a női egyenjogúságot és a feminista törekvéseket. A női választójog és a nők oktatáshoz való hozzáférése ellen szerveződő mozgalmak ugyanazokat az érveket alkalmazták, amelyeket ma a genderellenes mozgalmak is hangoztatnak: a nők szerepének változása a társadalmi rend felbomlását eredményezné.
Ezeket az erkölcsöket sikerült sok gyarmati országba is importálni. Számos helyen többféle nemet ismert el az őslakos kultúra, és nem léteztek az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat tiltó törvények, de a gyarmatosítás következtében – főleg a brit gyarmatokon – ezek megjelentek.
A hidegháború idején az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is erősödtek az antifeminista narratívák. Az 1950-es években a háború utáni rekonstrukció során a konzervatív társadalmi modellek népszerűsége megnőtt, és a nemi szerepekkel kapcsolatos konzervatív diskurzusok is megerősödtek. (Ezekről bővebben Betty Friedan A nőiesség kultusza c. könyvében olvashatunk.)
Érdekes módon az – akkor még nem így nevezett – genderellenes narratíva egyik forrása a hidegháborús időszakban az antikommunista propaganda is volt. A nyugati világban az egyenlőség és a női munkavállalás szovjet exportként jelent meg, amit a kapitalista társadalmak egyfajta fenyegetésként értelmeztek.
Ennek következményeként az 1970-es évektől az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában terjedni kezdett az az elképzelés, hogy a feminista mozgalom és a szexuális kisebbségek jogai a marxista ideológia részei, amelynek célja a társadalmi struktúrák lebontása. Ez az érvelés máig visszaköszön a genderellenes mozgalmakban, amikor a gender studiest és az LMBTQ-jogokat a „kulturális marxizmus” részeként festik le.
Náci előzmények: a nemi rend mint faji tisztaság
A náci ideológia egyik központi eleme a német nép „faji tisztaságának” megőrzése volt, amelyet szoros összefüggésbe hoztak a nemek „természetes” rendjével. A Harmadik Birodalom alatt az állam erőteljesen támogatta a tradicionális nemi szerepeket: a női életút előírt célja a gyermekvállalás és a családon belüli szerepvállalás volt, míg a férfiak feladata a munka és a háborús szolgálat. Ezt a biológiai determinizmusra épített társadalmi modellt hirdették olyan kampányokkal, mint a Lebensborn-program, amely célja az „árja” gyermekek születésének ösztönzése volt (lásd Sigmund, 2011).
Ezzel párhuzamosan a náci rezsim támadást indított az LMBTQ-emberek és a feminista mozgalmak ellen. A Magnus Hirschfeld által vezetett Berlini Szexuáltudományi Intézet 1933-ban a náci könyvégetések áldozatául esett, mivel a nácik az intézetet „erkölcstelen” és „a természet rendjét” aláásó tevékenységekkel vádolták. Az intézet olyan kutatásokat végzett, amelyek megkérdőjelezték a nemi binaritás abszolút érvényességét, és támogatták a transz emberek jogait, például orvosi kezelések és jogi elismerés révén. Ennek következményeként a náci politikák nemcsak a zsidó és kommunista ellenállókat, hanem a szexuális és nemi kisebbségeket is üldözték: a hírhedt 175-ös paragrafus alapján számos meleg férfit börtönöztek be vagy küldtek koncentrációs táborokba. Ők a táborok felszabadítása után gyakran börtönbe kerültek köztörvényes bűnözőkként.
A nácizmus egyik fontos aspektusa, hogy politikai ellenfeleit az „idegen és természetellenes” ideológiák képviselőiként festette le. Ez az érvelési struktúra a mai genderellenes mozgalomban, illetve a jelenlegi kormány retorikájában, kampányaiban is felismerhető: a nemi egyenlőséget és az LMBTQ-jogokat támogatókat „külföldről importált”, „nemzetellenes” erőként ábrázolják. A genderellenes diskurzus a nemzetet egy (cisz)heteronormatív homogén masszaként kezeli, az LMBTQ-embereket (és az ő jogaikat támogatókat) pedig a nemzet fogalmából kirekeszti. Így válik lehetségessé az az érvelés, miszerint a nemi egyenlőséget és a szexuális sokféleséget külföldi ügynökök kívülről kényszerítik a vonakodó állampolgárokra (RESIST, 2024).
A katolikus egyház szerepe a „genderideológia”-ellenes diskurzus elterjesztésében
A „genderideológia” koncepciójának létrehozása a Vatikánhoz köthető. 1985-ben megjelent a későbbi XVI. Benedek pápával készült interjúkötet Ratzinger Report címmel (magyarul Joseph Ratzinger: Beszélgetés a hitről Vittorio Messorival). Az interjúban Ratzinger a katolikus egyház által elismert komplementer nemi szerepek elleni támadásként értelmezi a nők reproduktív jogainak térnyerését és a szexuális és nemi kisebbségek jogainak elismerését. Ezek szerinte a radikális feminizmus eredményei. (A fogamzásgátlás legtöbb módszerének tiltása a katolikus egyházban VI. Pál Humana Vitae c. 1968-as enciklikájához köthető.)
A Vatikán az 1995-ös pekingi Női Világkonferencián – összefogva afrikai és muszlim országokkal – a reprodukciós jogok és a leszbikus nők jogainak kerékkötője volt. (Külön kitértek az óvszerhasználat ellenzésére akkor, amikor a HIV-fertőzés még a halálos ítélettel volt egyenlő.) Dale O’Leary amerikai katolikus és antifeminista aktivista már az előkészítő ülések után kongatta a vészharangokat és megjelentette A nő dekonstrukciója c. pamfletjét. Gondolatait a „genderfeministákról” részben Christina Hoff Sommers amerikai filozófustól kölcsönözte, aki, noha saját magát is egyfajta feministának vallja (equity feminist), Who Stole Feminism? c. könyvében (1994) tagadja, hogy a társadalom patriarchális lenne és abban a nők szisztematikus hátrányokat szenvednének el. Szerinte a statisztikák a nemi alapú erőszakról hamisak, és az olyan (az USA-ban a mai napig rendkívül népszerű) feministák, mint pl. Gloria Steinem, nem képviselik a nőket. Sommers és O’Leary is ellenzik a sex/gender, azaz biológiai vs. társadalmi nem megkülönböztetést, tehát biológiai esszencialisták. (Mindketten napjainkig aktívak, további könyveket adtak ki.)
A későbbi XVI. Benedek pápa 1996-os A Föld sója c. könyvében is megjelenik az egyház kortárs kihívásai között a mesterséges születésszabályozás, a válás és újraházasodás, az abortusz és az azonos nemű kapcsolatok, és itt már nevesítve szerepel a „gender” (idézőjelben). A katolikus egyház továbbra is ellenzi a gender szó használatát a szekuláris szövegekben (pl. nemzetközi emberi jogi szövegek). A „genderideológia” kifejezést a katolikus egyházon belül először 1998-ban használta, Dale O’Leary által inspirálva, Oscar Alzamora Reviredo perui püspök A gender fogalmának ideológiája: veszélyek és távlatok c. pamfletjében (magyarul lásd Családlexikon 2011).
Joseph Ratzinger Benedek pápaként is gyakran hangoztatta a „genderideológiával” szembeni ellenérzéseit, erre Dale O’Leary mellett Gabriele Kuby művei inspirálták.
Ferenc pápa ilyen szempontból ambivalens volt. Ő is több alkalommal ellenségesen nyilatkozott meg a „genderideológiáról”. 2025 márciusában a Férfi-Nő: Isten képmása című nemzetközi szimpózium résztvevőihez intézett beszédében pl. a „genderideológiát” korunk „legcsúnyább veszélyeként” jellemezte, mert eltöröl minden különbséget, amely az emberiség része. 2015-ben a tranzíciót és a „genderideológiát” az atomfegyverekhez hasonlította. Ugyanakkor több nőt helyezett a Vatikánban fontos pozícióba és az LMBTQI-emberekkel szemben befogadó mentalitást tanúsított, ezért temetésén transznemű emberek is búcsúztatták.
Genderellenes törvényhozás külföldön és itthon
A „genderideológia”-ellenes küzdelem globális szinten az autoriter, antidemokratikus rezsimek visszatérő eleme – annak ellenére, hogy a genderellenes szereplők sok esetben a demokrácia és különféle (a hivatkozott formákban sehol sem rögzített) „jogok” védelmezőiként tüntetik fel magukat (RESIST, 2024). A „genderideológia” maga azonban egy üres kifejezés, ami jelentésében bármikor igazodik az aktuális narratívához, egyfajta politikai svájci bicska, minden esetben önmagán túlmutató politikai célokkal.
Az orosz elnök pl. az LMBTQ-jogok kísértetét használta arra, hogy „megszilárdítsa konzervatív támogatói bázisát otthon, kijelölje a regionális befolyási övezeteket és globális szövetségeket kössön” (Reid, 2021).
Az agresszív genderellenes retorika Törökországban is segített Erdogannak politikai támogatottságának megerősítésében, politikai szövetségek kötésében és erős vezetői imidzsének megerősítésében.
A lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PiS) 2015–2023-ig tartó kormányzása alatt a genderellenes harc nevében számos, a nők és LMBTQ-emberek jogait korlátozó törvényt vezetett be.
Az USA-ban a genderellenes határozatok célja a konzervatív szavazóbázis mozgósítása volt, miközben Trump és más republikánus politikusok a genderideológiát a „liberális elit” destruktív fegyvereként mutatták be.
A Fidesz-kormány genderellenes politikái itthon is hasonló célokat szolgálnak. Az orosz genderellenes törvényhozásból világosan látható, hogy a magyar kormány néhány év eltéréssel (sőt egyes esetekben azonnal) onnan merítette az ihletet.
Nők elleni és családon belüli erőszak
Oroszország már 2011-ben elutasította az Európa Tanács átfogó stratégiát tartalmazó áldozatvédelmi dokumentumának, az Isztambuli Egyezménynek az aláírását és ratifikálását. 2020-ban az elsőként aláíró Törökország kilépett az Isztambuli Egyezményből azzal az indokkal, hogy az ,,ellentétes a családi és társadalmi értékekkel és normalizálja a homoszexualitást”. Így tett Lengyelország is – holott ez a két ország nemcsak aláírta, hanem ratifikálta, azaz a jogrendjébe is beillesztette az egyezményt.
Magyarország kormánya az egyezményt 2014-ben aláírta, ám a jogrendbe illesztését húzta-halasztotta, majd 2020-ban, a „genderideológiára” és a migrációra hivatkozva, hivatalosan is elutasította.
Oroszország 2017-ben még dekriminalizálta is a családon belüli erőszakot azzal az indokkal, hogy büntetése ellentétes a „hagyományos értékekkel”.
Magyarországon a kormány eddig egyelőre nem merészkedett, de a 2013-ban nőjogi aktivisták nyomására létrejött, kapcsolati erőszakot kriminalizáló törvény eleve több sebből vérzik. Az Isztambuli Egyezmény alternatívájaként létrehozott Áldozatsegítő Központok pedig valójában nem váltják ki a dokumentumban foglalt intézkedéseket, és nem is feladatuk tenni a megelőzésért, amely pedig az erőszak hatékony visszaszorításának egyik sarokköve. A hazai igazságügyi bizottság ráadásul idén leszavazta az arra vonatkozó javaslatot, hogy a bántalmazott személy azonnal kérhessen rendőrség által megítélhető távoltartást legalább 48 órára, gyermek érintettsége esetén 72 órára, és ha ezt megszegi a bántalmazó, vegyék őrizetbe 72 órára.
Látható tehát, hogy az Isztambuli Egyezményben használt genderfogalomra való (jelentését eltorzító) hivatkozás csak ürügy: a genderellenes szereplők itthon és külföldön a nők, illetve bántalmazottak jogait sem akarják megvédeni, biztonságukat nem akarják prioritásként kezelni, mert az hierarchikus társadalomszemléletükkel ellentétes.
Reprodukciós jogok
Oroszországban az abortusz jelenleg a 12. hétig legális, de a kormány 2011 óta a demográfiai helyzetre hivatkozva, különféle adminisztratív eszközökkel folyamatosan igyekszik nehezíteni a hozzáférést. A tiltás kockázatát a magyar kormány sem meri egyelőre vállalni, az oroszokhoz hasonlóan szintén a lopakodó szigorítás eszközeivel él (pl. szívhangrendelet).
Lengyelországban II. János Pál pápává választása óta Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye volt érvényben, mely a terhességmegszakítást csak három (egytől egyig a nő akaratán kívül eső) esetben engedélyezte: a nő életének veszélyeztetettsége, (bíróságon bizonyított) nemi erőszak és a magzat súlyos fogyatékossága. A Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért 2005-ben felhívta a figyelmet, hogy sokszor még ezekben az esetekben sem juthatnak a nők abortuszhoz, pl. mert a bírósági eljárások hosszadalmasak, vagy mert az orvosok nem akarják vagy nem merik az életveszélyről, illetve súlyos fogyatékosságról szóló igazolást kiadni (lásd PATENT 2011). 2021-ben a súlyos fogyatékosságot is kivették a kivételek közül, az érintett nőknek még az életképtelen magzatot is ki kell hordaniuk. A drákói abortusztilalomba az elmúlt években több nő belehalt.
Mindazonáltal a globális genderellenes jogalkotás legerősebb megnyilvánulása az első trimeszteri abortusz jogát szövetségi szinten garantáló Roe kontra Wade ítélet hatályon kívül helyezése volt az USA-ban 2022. június 24-én. E döntés nyomán számos államban az erre az esetre előre megszavazott törvények (ún. trigger law) léptek érvénybe, melyek akár kivétel nélkül tiltják az abortuszt, és szintén több nő halálához vezettek. Trump ráadásul újra érvénybe léptette a globális szájpecek-szabályt (global gag rule), amely megvonja a támogatást azoktól a reprodukciós egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetektől, akik (akár más források felhasználásával) abortuszt is végeznek. Az USAID-források befagyasztásának következményei ennél is súlyosabbak, felmérhetetlenek főleg a szegény országokban élő nőkre nézve. A Trump-adminisztráció cinizmusát pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy most 10 millió dollárnyi fogamzásgátlót készülnek elégetni – ugyanazok, akik aztán a szegények szemére vetik, hogy miért vállalnak annyi gyereket.
Gender studies (társadalmi nemek tudománya)
2017-ben Vitalij Milonov orosz politikus – aki már 2012-ben kezdeményezte a „melegellenes” törvényhozást – feljelentést tett a Szentpétervári Európai Egyetem (EUSP) ellen. A gender studies programjára és a kutatásokra, valamint az LMBTQ-témákra hivatkozva azzal vádolta az egyetemet, hogy „nem megfelelő kutatási programot – »hamis tudományt« – kényszerít a diákjaira” (Tereshina, 2017). Ekkor az EUSP átmenetileg elvesztette a működési engedélyét. Jelenleg ugyan működik, de folyamatos ellehetetlenítési próbálkozásokkal szembesül.
Magyarországon is 2017-ben indult meg a kormányzati hadjárat a Közép-európai Egyetem (CEU) ellen, mely végül Bécsbe költözött, budapesti épületében néhány éve nem folyik oktatás. 2018-ban pedig a magyar kormány az ELTE-n is ellehetetlenítette az önálló gender studies MA-képzést. A közoktatás alaptantervéből már 2012–13-ban eltávolítottak minden egyes szót és kifejezést, ami a nemi szerepek társadalmi meghatározottságára és az LMBTQ-emberek létezésére utal (Rédai 2019, 2021).
LMBTQ-ellenesség
Oroszország már 2013-ban elfogadott egy olyan törvényt, amely „gyermekvédelem” címén megtiltotta a „hagyományostól eltérő szexuális kapcsolatok propagálását” kiskorúak számára. A 2021-es magyar „gyermekvédelmi” (homofób) törvény valójában ezt vette mintául.
2022-ben az orosz törvényt felnőttekre is kiterjesztették. 2023. november 30-án az orosz legfelsőbb bíróság elfogadott egy törvényt, amely szélsőséges szervezetté nyilvánította és betiltotta a „nemzetközi LMBTQ-mozgalmat” és annak minden tevékenységét. Az orosz törvények – ez is ismerős lehet itthonról – sokszor homályosan fogalmaznak, nem egyértelmű, hogy kikre vonatkoznak, céljuk a megfélemlítés és az öncenzúra. Közös jellemző a homoszexualitás és a pedofília gyűlöletkeltő szándékú összemosása is.
2019 végén az akkori lengyel kormánypárt LMBTQ-ellenes programjának része volt az az ún. LMBT-mentes zónák létrehozása, melyekből 2020-ig 105 létezett különböző városokban. Ezek célja volt, hogy megakadályozzák „a lengyel gyerekek szexualizálását” az iskolákban a „homoszexuális propaganda” révén. (Az EU nyomására a legtöbb ,,zónát” 2020-ban megszüntették, kettő még megmaradt.)
Magyarországon a „gyermekvédelminek” nevezett törvény keretében lehetetlenítették el az iskolai szexedukációt, kitiltva minden civil szervezetet az általános és középiskolákból. Ezzel nemcsak az LMBTQ érzékenyítő programokat lehetetlenítették el (noha ez volt a hangoztatott cél), de pl. a nőszervezetek erőszakprevenciós programjait is. (Az ígért lista az iskolába beengedhető civil szervezetekről azóta sem jelent meg.)
A nemi megerősítő műtéteket és kezeléseket Oroszországban 2023-ban betiltották, együtt a jogi nem- és névváltoztatással. Magyarországon előbb felfüggesztették, majd 2021-ben betiltották a transznemű emberek számára a nem- és névváltoztatást. Egy ideig úgy tűnt (sőt a kormányzat is ezt kommunikálta), hogy a tiltás megáll adminisztratív szinten, ám azóta a nemi megerősítő műtétek és kezelések is nagyon nehezen hozzáférhetők az országban az érintettek számára.
Donald Trump második elnöksége alatt a genderellenes politikák az USA-ban is felerősödtek. Különösen a transznemű emberek állnak a célkeresztben, például visszavonták azokat az irányelveket, amelyek lehetővé tették volna a transz diákok számára a nemüknek megfelelő mosdóhasználatot az iskolákban, és megtiltották, hogy transznemű katonák szolgálhassanak az amerikai hadseregben.
Az Egyesült Államokban a Republikánus Párt konzervatív szárnya aktívan támogatta a genderellenes narratívákat, különösen a „szülői jogok” hangoztatásával, amelyet gyakran az LMBTQ-inkluzív oktatás és az átfogó szexuális nevelés elleni érvként használnak. 2022-ben Floridában elfogadták az ún. „Don't Say Gay” törvényt, amely korlátozza az iskolákban a szexuális orientációról és nemi identitásról szóló beszélgetéseket. A republikánus államokban könyveket kezdtek el kitiltani az iskolai könyvtárakból.
2025-ben Trump a második ciklusát genderellenes intézkedések sorával kezdte. Egyik végrehajtói rendelete megszüntette a Biden-adminisztráció lépéseit a nembináris identitások elismerésére az útlevelekben és más kormányzati dokumentumokban. A „Nők védelme a genderideológiai szélsőségtől és a biológiai igazság visszaállítása a szövetségi kormányban” című rendelete azt tartalmazza, hogy a nemek nem változtathatóak meg, és mindenkor a biológiai nemet kell alapul venni, az állami szervek nem használhatnak más meghatározást a nemre.
Ennek következtében az LMBTQ+ betűszót LMB-re cserélték állami dokumentumokban, sőt még a New York-i Stonewall National Monument weboldalán is. 2025. július 11-én a weboldalról a biszexuális emberekre való hivatkozásokat is eltüntették.
A genderellenes politika hatásai
A genderellenes politikai döntések egyik legnyilvánvalóbb hatása az LMBTQ-emberek jogainak olyan mértékű korlátozása, amely akár túlmutat az LMBTQ-közösségen. Ilyen volt pl. Magyarországon az azonos nemű párok általi örökbefogadás ellehetetlenítése: e döntésnek járulékos áldozatául estek az örökbefogadást tervező egyedülálló heteroszexuális emberek is.
Az LMBTQ-közösséget célzó politikai hadjárat a gyűlölet-bűncselekmények számának növekedését vonja maga után: a korábban indulataikat visszafogó homofób illetve transzfób támadók most felbátorodtak. Az LMBTQ-ellenesség fokozódása az egész társadalomra is negatívan hathat. A homofóbia áldozatául eshetnek melegnek vagy leszbikusnak vélelmezett heteroszexuális emberek is, ahogyan cisznemű embereket is elérhet a „transvestigation”, azaz annak firtatása, hogy nem transzneműek-e. Az USA-ban pl. arra is volt javaslat, hogy a sportoló lánygyerekeket, a transznemű versenyzők kizárása céljából, nemiszervi vizsgálatnak vessék alá.
A genderellenes intézkedések célja a szerveződés, szolidaritás, ellenállás gyengítése is – a nehezített körülmények valóban kihatnak az aktivista közösségekre, növelhetik az egyes csoportok közti feszültségeket, illetve ronthatják az adott csoportok tagjainak mentális épségét és ellenálló képességét.
A genderellenes politikai döntések továbbá a feminizmussal és annak eredményeivel szemben is fellépnek. Az abortuszszigorítás után következhet a fogamzásgátlás korlátozása – a sürgősségi fogamzásgátláshoz való hozzáférés Magyarországon már most is értelmetlenül nehezített. Az áldozatvédelem elmulasztása bebetonozza a nők másodlagos szerepét a társadalomban. A patriarchális szerepek erősítése miatt nőhet a családon belüli és szexuális erőszak elfogadottsága.
A genderellenes politika együtt jár a diszkriminációellenes intézkedések visszaszorításával és a jogorvoslati lehetőségek korlátozásával is. Magyarországon ennek egyik példája a diszkriminációs ügyekben korábban eljáró Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetése. Az EBH volt az a szerv, amely nemi alapú és LMBTQ-emberek elleni diszkriminációs ügyekben eljárt. Jelenleg nincs megfelelő alternatívája, ráadásul magát az egyenlő bánásmód törvényt (ebktv.) is módosították: kivették a nemi identitást a védett tulajdonságok közül. Mindez ahhoz vezet, hogy a nők és az LMBTQ-emberek kevesebb jogi és intézményi támogatást kapnak a munkaerőpiacon, ami tovább mélyíti a gazdasági egyenlőtlenségeket.
A gyerekek számára káros, sőt veszélyes lehet az átfogó szexuális nevelés tilalma. Emiatt, egyrészt, nem megfelelő forrásokból tájékozódhatnak, másrészt, elesnek a lehetőségtől, hogy felismerjék és jelenteni merjék az ellenük elkövetett szexuális visszaéléseket. A nemzetközi kutatások az átfogó szexuális nevelés körül terjengő tévhiteknek éppen az ellenkezőjét bizonyították: azokban az országokban, ahol a közoktatás része az átfogó szexuális nevelés, a fiatalok később kezdenek el szexuális életet élni, és akkor is felelősen teszik. Például az átfogó szexuális nevelésben élen járó Hollandiában a tizenéveskori terhességek száma minimális (World Bank, 2022) és az abortuszok száma is alacsony (Abort Report, 2022). A genderellenes szereplők általában a házasság előtti önmegtartóztatás alapú szexedukációt szorgalmazzák. Ezek a gyakorlatban nem késleltetik a szexuális aktivitás megkezdésének időpontját, nem előzik meg a nem kívánt terhességeket, cserébe viszont erősítik a káros nemi sztereotípiákat és az áldozathibáztató attitűdöket a nők elleni erőszak terén (Kirby, 2008).
Az akadémiai szabadság aláásását hosszú távon a teljes társadalom megszenvedi, ahogy a gyülekezési jog korlátozását is. Hosszú távon az sem érdeke senkinek, hogy visszatérjünk a személyes szabadság kibontakozását akadályozó, egymástól szigorúan elválasztott, fojtogató nemi szerepekhez.
Szerzők: Alter Emese, Antoni Rita, Kutassy Dorottya
Felhasznált irodalom:
Abort-Report.eu. The Netherlands.
Bias, Leandra. ‘The International of Antifeminists’. Engenderings (blog). London School of Economics and Political Science. 24 February 2023.
Butler, Judith. “What Threat The Campaign Against “Gender Ideology”” Glocalism: Journal of Culture, Politics and Innovation. No. 3 (2019)
Datta, Neil. Tip of the Iceberg. Religious Extremist Funders against Human Rights for Sexuality and Reproductive Health in Europe 2009-2018. EPF, 2021.
Datta, Neil. The Next Wave: How Religious Extremism Is Regaining Power. EPF, 2025.
Denkovski, D., Bernarding, N., Lunz, K., 2021. Power Over Rights: Understanding and countering the transnational anti-gender movement Volume I. Berlin: The Centre for Feminist Foreign Policy.
Denkovski, D. and Kreitlow. Funding (in)equality? A comparative look at the funding landscape for pro-and anti-gender initiatives and campaigns in the European Union (EU). Centre for Feminist Foreign Policy, 2021.
Grzebalska, Weronika et al. “A gender mint szimbolikus kötőanyag: miért lett hirtelen olyan fontos a társadalmi nem?” Merce.hu 2017.03.06.
Hamilton, Kaylin. “How The Vatican Helped Create The Anti-‘Gender Ideology’ Movement.” Medium.com, 2024. ápr. 11.
Kirby, Douglas. Douglas Kirby 2008, ”The impact of abstinence and comprehensive sex and STD/HIV education programs on adolescent sexual behavior” Sexuality Research & Social Policy volume 5, Article number: 18 (2008)
Kuhar, Roman & David Paternotte eds. Anti-Gender Campaigns in Europe: Mobilizing against Equality. Lanham&NY: Rowan & Littlefield, 2017.
Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért. Maga a pokol. Lengyel nők történetei. Ford. Kispéter Erika. Budapest: PATENT, 2011. (Eredeti: Varsó, 2005)
Meduza. European University at St. Petersburg charged with participating in activities of ‘undesirable organisation’. 11 November 2023.
Rédai Dorottya and Réka Sáfrány, eds. (2019). Gender in national education documents and teaching resources, and in teachers' pedagogical approaches and everyday teaching practices in Austria, the Czech Republic and Hungary. Comparative report for the Erasmus+ project “Towards Gender Sensitive Education”, project No. 2017-1-CZ01-KA201-035485.
Rédai Dorottya. Comparative overview on the capacity of the education systems of five Central Eastern European countries to adapt to changing gender roles. Working Paper. Budapest: CEU Democracy Institute, 2021.
Rédai Dorottya. “Leave our kids alone.” Child protection, sex education, LGBT+ rights and anti-gender politics in Hungary. In Holvikivi, A., Holzberg, B. & Ojeda, T. (Eds). Transnationalising Anti-Gender Politics. Palgrave Macmillan, 2024.
Reid, G. (2021) Hungary’s Path Puts Everyone’s Rights in Danger. Human Rights Watch. October 6, 2021.
The RESIST Project. Transznacionális eredmények. 2024.
Revoredo, Oscar Alzamora. “A gender fogalmának ideológiája. Veszélyek és távlatok.” In A Család Pápai Tanácsa. Családlexikon : a családdal és az élettel kapcsolatos vitatott fogalmakról és etikai kérdésekről. Budapest: Szent István Társulat, 2012, 397-409.
Roggeband, C., & Krizsán, A. (2020). Democratic Backsliding and the Backslash against Women’s Rights: Understanding the current Challenges for Feminist Politics. UN Women.
Sanders, R., & Jenkins, L. D. (2022). “Special issue introduction: Contemporary international anti-feminism.” Global Constitutionalism, 11(3), 369–378.
Sigmund, Anna Maria. A szexuális élet nem magánügy. Szexualitás a Harmadik Birodalomban. Ford. Körber Ágnes. Budapest: Európa, 2011.
Tereshina, D. (2017). The rules of the game in Russia: the story of the European University at St Petersburg. Max Planck Institute for Social Anthropology.
Washington, Katie ed. Strongmen and Violence: Interlinkages of Anti-Feminism and Anti-Democratic Developments. Berlin: Centre for Feminist Foreign Policy, 2024.
The World Bank, “Adolescent fertility rate (births per 1,000 women ages 15-19)”.