A hajléktalanok is emberek, nekik is igényük van saját térre, magánéletre, szerelemre, szabadságra, biztonságra. Nem lehet egyetlen rendelettel megoldani a problémájukat. Nem minden hajléktalan ember kéreget, nem minden hajléktalan ember él szem előtt. És nem biztos, hogy akiket minden nap látunk kéregetni, ők valóban hajléktalanok. – Bakos Gyöngyi véleménycikke.
2018. október 15-én lépett hatályba a törvény, miszerint az a személy, aki közterületen életvitelszerűen tartózkodik, szabálysértési eljárásban részesíthető.
Azaz büntethető.
A törvény rengeteg kérdést vet fel. Mi számít életvitelszerű tartózkodásnak? Hogyan fog ez a gyakorlatban kinézni? Hogyan lehet bizonyítani, hogy valaki az utcán él? Ha nem élhet az utcán, hová fog menni? Van-e elég férőhely a szállásokon, felkészültek-e erre a hajléktalanszállók? Van-e elég szakember?
Megoldást jelent-e ez a törvény a hajléktalanság problémájára?
Fontos leszögezni, hogy szükség van arra, hogy a hajléktalanság problémáját a mindenkori kormányok valahogy rendezzék. Nem emberhez méltó, hogy aluljárókban élnek sokan, hogy télen fagyhalál fenyegeti őket.
De azt gondolom, a megoldás nem ez. A törvénnyel az egyik legnagyobb probléma, hogy a szegénységet kriminalizálja. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot veszi célba, őket teszi még kiszolgáltatottabbá. Bujkálásra kényszeríti őket, a többségi társadalmat ellenük fordítja.
Bűnösnek bélyegzi őket.
Azt az üzenet közvetíti, hogy szegénynek, hajléktalannak lenni bűncselekmény. Szakemberek állítják egybehangzóan, hogy a kormánykommunikációval ellentétben valódi megoldást, segítséget nem nyújt ez a rendelet.
A hajléktalanszállók nem jelentenek tartós megoldást. Még ha lenne is elég hely mindenki számára (a KSH adatai szerint 30 ezer hajléktalan ember él Magyarországon, de a civil szervezetek szerint csupán 12 ezer férőhely van), a körülmények nem feltétlenül jobbak, mint az aluljárókban, vagy esetleg a külvárosokban épített kunyhókban.
Fontos, hogy ilyenkor ne saját magunkból és a saját életkörülményeinkből induljunk ki. Nem tudhatjuk, mi jelent „jobb körülményt” egy hajléktalan embernek. Bár furcsa lehet számunkra, de érdemes elgondolkodnunk azon, miért lehet jobb az utca néhányuk számára, mint a szálló.
A zsúfolt hálótermekben gyakoriak a bántalmazások, lopások. A konfliktusok felerősödhetnek. Nem ritkák a különböző fertőzések, az élősködők. Tisztálkodási lehetőség ugyanis nem minden szálláson van. Ha éjszakára bent is maradhatnak, napközben el kell jönniük.
Sok hajléktalan embernek van munkája, és a szállóról nem mindig megoldható az utazás a munkahelyre.
Bármennyire elképzelhetetlen számunkra, a szálláson kívül nagyobb az esély az intim szféra kialakítására. A hajléktalanok is emberek, nekik is igényük van saját térre, magánéletre, szerelemre, szabadságra, biztonságra.
A hajléktalanok nem egy homogén embercsoport. Van köztük alkoholista, tüdőbeteg, van, aki több évtizede utcán él, van, aki dolgozik, mindennap eljár tisztálkodni, vannak, akik párkapcsolatban élnek, van, aki kunyhót épít. Nem lehet egyetlen rendelettel megoldani a problémájukat.
Aki szenvedélybeteg, tüdőbeteg vagy mentális problémákkal küzd, az nem is mehet az átmeneti szállókra. Párkapcsolatban élők együtt nem mehetnek a szállókra.
Nem minden hajléktalan ember kéreget, nem minden hajléktalan ember él szem előtt. És nem biztos, hogy akiket minden nap látunk kéregetni, ők valóban hajléktalanok.
Nagyon összetett probléma ez, melynek szétszálazása sajnos szintén elmarad, ha a törvényen nem változtatnak. Azt szeretnék elhitetni az emberekkel, hogy amit nem látnak, az nem létezik. Pedig sajnos a lakásszegénység, a koldusmaffia, az alkoholizmus, a kilakoltatások, a mentális betegségek is léteznek, és ez mind olyan probléma, ami valamilyen módon érinti ezt az egész kérdéskört.
Egy hét sem telt el, már hírekből hallani lehetett, hogy a külvárosokban felépített kunyhókban is razziát tartanak a rendőrök. Felszólítják az ott élőket, hogy hagyják el a lakhelyüket. Nem gondolom jó megoldásnak, hogy törvénnyel kötelezik őket, hogy menjenek be szállóra. Embertelennek gondolom, hogy azokat, akiknek semmiféle alternatívájuk nem volt, a törvény eszközével köteleznek arra, hogy személyes tárgyaikat, saját kézzel felépített kunyhóikat elhagyják.
A törvénnyel további probléma, hogy az erőforrásokat (rendőrség, bíróság) a büntetésre pazarolja. Nem a rendőrök dolga szociális ügyekkel foglalkozni. Mint minden esetben, itt is a megelőzés volna fontos. Jelenlegi formájában ez a törvény súlyosan diszkriminatív, nem előremutató, minden alapvető emberi jogot sért.
Én azt gondolom, hogy büntetés helyett meg kéne próbálni elkerülni, hogy újabb emberek kerüljenek utcára. Magyarországon több százezer ember él lakásszegénységben. Omladozó, fűtetlen, összkomfort nélküli ingatlanokban, amit sokan sem felújítani, sem fenntartani nem tudnak. Jelenleg több ezer családot fenyeget a kilakoltatás veszélye. Ezen családok jó részében gyerekek is élnek. A gyerekek átmeneti otthonba, esetleg intézetbe kerülnek, ahonnan sajnos nagy az esély, hogy az utcán kötnek ki, hajléktalanokká válnak. Ha minden így marad, akkor nem az utcára kerülnek, hanem – micsoda kilátások! – börtönbe. 
Magyarországon egymillió ember küzd alkoholproblémákkal. Fontos lenne, hogy a szenvedélybetegek kapjanak megfelelő segítséget. Addiktológiai (azaz függőségre, szenvedélybetegségekre szakosodott) szakemberekre lenne szükség.
Fontos lenne, hogy az albérletpiacot az állam szabályozza. Soha nem látott mértékben drágultak a lakások, albérletek árai Magyarországon az utóbbi időben. Az állam pedig nem tesz semmit. Megoldást jelenthetne egy kiterjedt szociális bérlakás program.
Első lépés mégis az lenne, ha egy átfogó felmérés készülne a hajléktalan emberekről: kik ők, hányan vannak, mi jelentene megoldást számukra, visszavezethetőek-e a társadalomba.
Az általam felsorolt „megoldási javaslatok” csak ötletek. Nem állítom, hogy ezek teljes mértékben kivitelezhetőek, vagy megoldanák a hajléktalanság problémáját.
De azt gondolom, hogy a jelenlegi diszkriminatív, embertelen, jogtalan és rendkívül költséges törvényi „megoldásnál” mindenképpen hatékonyabbak lennének.
Ne legyenek illúzióink: a kormány célja egy újabb ellenségkép kialakítása. Hiszen nem lehet örökkön örökké mindent a „migráncsokra” fogni...
Azt akarják demonstrálni, hogy hiába tettek ők meg mindent, a hajléktalanoknak semmi nem elég jó. Önhibájuk miatt vannak ott, ahol. Nem lehet rajtuk segíteni, pedig a kormány mindent megtett!
Ha nem látjuk őket, nem léteznek. De ha látjuk őket, hívjuk a rendőrséget, mert az bűncselekmény, és a bűnösöknek börtönben a helye.
Mindenestre az utcán nincs helyük.
És aztán hová mennek majd?
Bakos Gyöngyi
Ha tetszett a bejegyzés, a facebook oldalunk lájkolása után tudsz kommentet írni
hozzá! Kattints ide.
Kapcsolódó bejegyzések a blogunkon:
„Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja”
Hogyan vehetjük vissza a hatalmat a Fidesztől?
Ezt kell tudnod a pszichés és mentális betegséggel élőkről!
Metszetszemlélet: Mi kell egy igazi rendszerváltáshoz?