Június 8-án vette kezdetét a Budapest Pride. Kevesen tudják azonban, hogy ez nemcsak a felvonulást foglalja magában! Hanem közéleti és kulturális programok tömkelegét is. Ráadásul idén először egy teljes hónapon keresztül. Budapesten kívül Miskolcon, Szegeden és Debrecenben is sor kerül ilyen programokra. — Antoni Rita beszámolója a múlt héten lezajlott „Átmenetről mindenkinek” című beszélgetésről.
Az újabb választási vereség sokunknak volt hatalmas csalódás. Mi lesz most? Hogyan tovább? Elmondjuk, mit tehetsz te is ahhoz, hogy a hatalmat mégis visszavegyük a Fidesztől.
„Nem tudom már, ki volt az, aki az igazgató közeledtét látva barátian odahajolt a kis szőke sráchoz, és sebtében ajánlott neki egy ízes brit káromkodást, amit Woodlington fejéhez vághat. Lényeg a lényeg, hogy fél perc múlva az egész folyosó röhögött.” – Deér Emi novellája.
Mi az az átfektetés? Mit csinálnak az angol átfektetés-aktivisták? És mi köze van mindennek Trumphoz meg az olajszörnyekhez? Londoni tudósítónk jelentkezik.
/Beszámolónk első része itt található./ Az első nap harmadik szekciójának előadásai a metszetszemlélet köré szerveződtek. Az angliai, román és izlandi szakértők a színes bőrű nők, a roma nők és a fogyatékossággal élő nők helyzetét tárgyalták. ***Dorett Jones a brit Imkaan nevű szervezettől érkezett, és az interszekcionális (a továbbiakban: metszetszemléletű) megközelítés fontosságáról beszélt a nők és lánygyermekek elleni erőszak kezelésében. Szervezetük a fekete és etnikai kisebbségekhez tartozó (black and minority ethnic = BME women) áldozatokat segíti közel húsz éve. Az előadó megjegyezte, hogy a feketék globálisan valójában nem kisebbség, hanem többség, de a brit politika nyelvezete miatt mégis a „minority” kifejezésnél maradtak. Az erőszak nálunk is ismert formái mellett (fizikai, lelki, szexuális, verbális, gazdasági, valamint prostitúció) foglalkoznak a vallási alapú erőszak (faith-based abuse): a kényszerházasság és a becsületgyilkosságok elleni küzdelemmel is.
Eleged van a kéretlen (pornó)reklámokból? A fölugró ablakokból? A böngészés közben rád ömlesztett irdatlan mennyiségű virtuális szemétből, és abból, hogy adatbúvár cégek lekövetik, mire kattintottál korábban?
Mindannyian kerültünk már ilyen helyzetbe: egy ismerős megoszt egy politikai témájú cikket, az alatta lévő kommentek pedig teljesen kiverik nálunk a biztosítékot. Ezek nem értenek semmit! – kiáltjuk, és felvesszük a kesztyűt, jól elmagyarázzuk nekik a tutit. Aztán hirtelen hajnal 3, egymás felmenőivel már hipotetikus intim viszonyt ápol mindenki, de ezek még mindig nem értenek semmit... Hol rontottuk el? Mit lehet tenni, hogy legközelebb ne kerüljünk ilyen helyzetbe?
Nemrég úgy álltam volna itt, mint egy jóképű, életének legjobb éveiben járó férfi, aki sokak számára példa értékű házasságban él. Az LMP kezdeményezője és ismert arca voltam, majd a Greenpeace szóvivője, néhány izgalmas és megnyert zöldpolitikai üggyel a hátam mögött nem volt okom a panaszra. Unokákat vártak tőlem.Közben bennem folyamatos életundor hullámzott, és kamaszkorom óta etikai megfontolásokkal tartottam sakkban a halálvágyamat. Minderről a környezetem a lehető legkevesebbet tudta: úgyse tudtak segíteni, megszomorítani pedig nem akartam őket. A halálvágyat és az életundort úgy kezeltem, mint az élet természetes velejáróját. Nem panaszkodtam.Vay Blanka beszéde a Pride megnyitójáról.
Szeretném, ha képzeletben elindulnál egy olyan futóversenyen, ahol ketten vagytok. A te lábad össze van kötve. A szabaly az, hogy le kell futni 1000 métert. Sőt, bele is szabad rúgni a másikba – de csak annak szabad, akinek nincs összekötve a lába. — Miczki Tamara vendégposztja.
Szerda reggel arra keltünk, hogy zárt facebook-csoportunkból egy print-screen (képernyőkép) a kurucinfón landolt. Miután átvizsgáltuk a taglisát és töröltük az olyan passzív tagokat, akiket senki nem ismert az aktív tagok közül, úgy döntöttünk, megszólalunk az ügyben.
Elégedetlenek vagyunk a rendszerrel. De milyen is pontosan a rendszer? És milyen lehetőségeink vannak ellene? Létezik-e olyan eszme, ami mögé egyszerre tud beállni – párttól és politikai oldaltól függetlenül – az összes elégedetlenkedő? Kiáltvány arról, mi a metszetszemlélet. És hogy miért nem lesz igazi rendszerváltás nélküle.
(Válasz Puzsér Róbert „Politikai korrektség és genderizmus” című cikkére) Beszélgessünk a mítoszokról. A mítosz az ember számára még érthetetlen, ezért félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus tükröződése, ezeknek öntudatlanul is művészi feldolgozása a nép képzeletében (lásd: sulinet.hu). A mítosznak tehát van valóságalapja: valamilyen félelmetes jelenség, amire mindenképpen magyarázatot kell adni. Időnként még azon az áron is, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott meséket találunk ki rá. A mítoszoknak egyébként mindig is fontos szerepe volt az emberiség kultúrtörténetében: akár azért, mert általuk egy-egy népcsoport összekovácsolódott és nemzetté vált; akár azért, mert általuk boszorkányperekben lehetett elítélni és kiirtani emberek millióit. A mítosz természetesen egy irodalmi kategória, és érdekes módon sok rokonságot mutat a ma igen divatos összeesküvés-elméletekkel.
Megjelent Interszekcionális feminizmus: baloldali és antikapitalista identitáspolitika című cikkünk a Fent és Lent blogon. Ebben összefoglaljuk, miért tartjuk az interszekcionalitást egy alapvetően baloldali, rendszerszemléletű elméletnek. A cikk válaszként született az ún. „identitáspolitikát” mostanában baloldalról érő támadások ellen. Nem titkolt célunk volt vele, hogy a balos érzelmű emberek felé nyissunk párbeszédet, mivel a politikai ideológiák közül ez az az oldal, ahonnan könnyen (könnyebben) el tudjuk képzelni az együttműködést.Ettől függetlenül fontos azt is leszögezni, hogy nem minden szerzőnk ért egyet a cikk antikapitalista kicsengésével. Való igaz, hogy nem kell interszekcionalistának és/vagy baloldalinak lenni ahhoz, hogy valaki a transzneműek érdekvédelmét képviselje. Az ő hangjuk és álláspontjuk is fontos számunkra, ezért a jövőben is felületet fogunk biztosítani nekik a véleményük kifejezésére.Továbbá nyitottak vagyunk a nyilvános vitára bárkivel, aki nem ért egyet a mondanivalónkkal – természetesen azzal a feltétellel, hogy a vita során egymás személyét és lelkiismereti szabadságát minden körülmények között tiszteletben tartja az összes fél.
Az előző részekben a biológiai esszencializmus kérdését vizsgáltuk meg, és bemutattuk, milyen kézzelfogható következményei (pl. törvényhozás, nemi alapú diszkrimináció stb.) lehetnek annak, ha a korszellem esszencialista. Ebben a részben azzal foglalkozunk, milyen alternatívái vannak az esszencialista gondolkodásnak, és példákat hozunk arra, hogy hogyan lehet megmagyarázni bizonyos társadalmi jelenségeket anélkül, hogy a biológiai meghatározottsághoz foggal-körömmel ragaszkodnánk.A lenti gondolatmenetben senki nem tagad biológiai tényeket: meg fogjuk látni, hogy a biológiai tények + a történelmi-kulturális környezet együttes figyelembevételével is le lehet írni a női-férfi nemi szerepek kialakulását és fönnmaradását.
Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, hogy miután a biológiával végül is nem tudták alátámasztani a férfi-nő megkülönböztetést a 20. század első felében, miként próbálták meg ezt a pszichológia éppen kialakulóban lévő, új módszereivel alátámasztani.
A bejegyzés első részében az osztályi és nemzeti hovatartozásra alapuló biológiai esszencializmus túlkapásait vizsáltuk meg. Ebben a részben arról lesz szó, miképpen befolyásolta az esszencialista gondolkodás a nők jogait és a társadalmi nemek (gender) kérdéskörét a 19. század és kora 20. század során.
Számtalan szégyenletes korszak volt a tudomány története során, amikor biológián alapuló elméleteket használtak arra, hogy természetesként fogadtassanak el valamiféle társadalmi egyenlőtlenséget vagy megkülönböztetést. Ennek eredményeként pedig érvényben is lehetett ezeket tartani, hiszen ha valami természetes, nincs okunk megpróbálni megváltoztatni.
A fordítás eredetije Sandra Lipsitz Bem: The lenses of gender című könyvének Gender Polarization című fejezetében található. A 19. század közepe- és végefelé Angliában, Európa bizonyos részein és az Egyesült Államokban is elkezdett fölbomlani a társadalmi berendezkedés. A felbomlás hajtómotorja két, a nemi rendet fenyegető dolog volt. Az egyik a feminista nőjogi követelések voltak. A másik pedig az volt, hogy a szexuális viselkedés mintázatai kezdtek megváltozni.Színesen mutatja be a helyzetet John D'Emilio és Estelle Freedman 1988-as történelmi összefoglalója az Egyesült Államok szexualitásáról. A városiasodás és a fogyasztói kultúra megjelenése a késő 18. és kora 19. században gyökeres változást hozott az emberek életformájában a szexualitás jelentőségét és társadalmi szervezését illetően. Amíg a szexuális kapcsolatok korábban többnyire a hitvesi ágyra korlátozódtak azáltal, hogy a szoros falusi közösségek megfigyelés alatt tartották őket, a 19. század közepe- és végefelé a városi környékeken virágzó prostitúciós üzletek és egy, elsősorban férfi homoszexuális kultúra kezdetei fejlődtek ki. Valamivel korábban ugyenezek már Európa városias részein is kialakultak. Bár ezen szexuális fejleményeknek több különböző szemszögét is lehet hangsúlyozni, ami itt jelentősnek tűnik, az a következő: mivel nagyjából egyidőben történtek azzal, hogy a feministák elkezdték a nők jogait követelni, együttesen azt az érzést keltették, hogy a 19. századi nyugati társadalom egész nemi szerkezete szemmel láthatóan szétesni készül. Több forgott már kockán itt, mint a nők jogai. Kockán forgott a politikai, társadalmi, pszichológiai, sőt a szexuális jelentése is annak, hogy mit jelent férfinek és nőnek lenni.
A fordítás eredetije Sandra Lipsitz Bem: The lenses of gender című könyvének Gender Polarization című fejezetében található. A Freudot követő időszakban az Egyesült Államokban a pszichológia mind a homoszexualitást, mind a transzvesztitizmust a szexualitással kapcsolatban vizsgálta – nem pedig a (társadalmi) nemmel kapcsolatban. Éppen ezért ekkoriban nemigen esett szó a nemi elhajlásról (vagyis arról, amit Terman és Miles 1936-ban ,,a szexuális temperamentum elhajlásának'' nevezett). 1952-ben azonban Christine Jorgensen nemzetközi szenzációvá vált azzal, hogy férfiként utazott Dániába, de nőként tért haza az Egyesült Államokba. Bár a nemváltoztatáson áteső vagy átesni akaró emberek iránti érdeklődés a késő 60-as, korai 70-es évek során érte el tetőpontját, már 1953-ban azért kardoskodott egy endokrinológus szakorvos, bizonyos Harry Benjamin, hogy a – ahogy ő hívta – nemi identitás transzszexuális megháborodása hivatalosan is külön betegségnek minősüljön. Benjamin szerint ugyanis rengeteg elkeseredett ember szenvedett ettől az el nem ismert betegségtől; ő maga is sok embert kezelt hormonokkal már a 20-as évek óta.