A sorozat első részében azt foglaljuk össze, hogy milyen a nemiséggel kapcsolatos üzenetek uralják ma a közbeszédet, mitől függ, hogy milyen neműnek fogadnak el minket mások, illetve, hogy milyen elképzeléseket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy mi fogadható el férfiasként és nőiesként.
Hány olyan párt ismersz, akik 5-10-20+ év után is boldogok együtt? Őszintén felvállalni a legmélyebb érzéseinket nem könnyű, de tanulható, csak sajnos a legtöbbünket soha nem tanítják meg erre. Pedig ez a tartós párkapcsolatok alapja, legyenek akár nyitottak, akár monogámok. Könyvajánló.
Jelent-e tisztességtelen előnyt a férfi születési nem az élsportban? A rövid válasz: szerintem igen. De arra, hogy ez miért és mennyire komplex probléma, nem létezik egyszavas válasz - Mérő Vera vendégposztja
L. Murányi László A szivárvány árnyéka c. újonnan megjelent kötete az interjú eszközével nyújt kiegyensúlyozott betekintést a mai Magyarország LMBTQ- emberekkel kapcsolatos gondolkodásába.
Fundamentalista-konzervatív politikai és vallási szereplők egyre gyakrabban hasonlítják az állítólagos „genderideológiát” a kommunizmushoz és a totalitarizmushoz, holott éppen a „genderellenes” mozgalom mutatja a fasizmus jegyeit – érvelt a közelmúltban Judith Butler a Guardian hasábjain.
Hogyan lehet leghatékonyabban küzdeni egy igazságosabb társadalomért? Miért harapózott el az antifeminizmus és a genderellenes mozgalom? Mihez kezdhetünk az oltásellenességgel? Gyárfás Judit beszámolója Judith Butler és Cornel West vitájáról.
Hogyan lehetséges, hogy egyes embereket, akik szembeszállnak az elnyomás bizonyos formáival, nem zavarnak más elnyomási formák? Hogyan fordulhat elő, hogy társadalmi igazságosságért munkálkodó emberek gyakran igazságtalanok és bántalmazók?
Melanie Joy Hatalomarchia című könyvéről.
Társkeresés biszexuálisként. Mire készüljünk? Hol érdemes? Igaz, hogy biszexként kétszer akkora esélyünk van egy randira, mint másoknak? (Hint: muhaha)
A Demográfiai Csúcs alkalmával egy sor antifeminista, homofób, rasszista szereplő látogat majd Magyarországra - az esemény remek szélsőjobboldali bulinka ígérkezik.
Attól, hogy tizennyolc éven aluliaknak nem akarnak beszélni a melegségről és a transzneműségről, illetve a szexuális felvilágosítás még szűkebb keretek közé kerül, a fiatalokat igenis érdekelni fogja a szex, és lesznek közöttük olyanok, akik a saját nemükhöz vonzódnak, vagy nem a biológiai nemükkel azonosulnak.
Kiderült az a tény, ami a képregényekben már többször felbukkant, de a Marvel Moziuniverzumának összes eddigi filmjéből kimaradt: hogy Thor testvére, Loki bizony biszexuális.
Kevesen tudják, hogy 1946-ig nem szerepelt a Bibliákban a homoszexualitás szó. Helyette az eredeti görög fogalmat „fiúmolesztáló”-nak fordították. Ezeken a helyeken tehát a Biblia eredeti szövege nem a két felnőtt férfi közötti homoszexualitást ítéli el, hanem a fiatal fiúk megrontását (ami gyakorinak számított az ókorban). Interjú a téma kutatójával.
A gyerekek testi fenyítése nemcsak fenntartja az erőszak spirálját, nemcsak törvénybe ütközik, de a nevelő hatása is rossz. Nagyon nem igaz, hogy „csak úgy tanulja meg. Molnár Mirna írása.
A transzneműség története a korai szexológiától az Orange is the New Blackig. A „transzkritikus” érvek cáfolata: a gender mint identitás elfogadása nem zárja ki a társadalmi nemiszerep-elvárások, nemi sztereotípiák tudatosítását és kritikus szemléletét (azaz a feminizmus klasszikus céljait).
Képzeljük el, hogy belépünk az új munkahelyünk ajtaján és kínosan érezzük magunkat. Valami nem stimmel, az emberek furcsán tekintenek ránk, a környezet összhatása valahogy nem kellemes. No igen: senki sem olyan mint mi.
A meleg tizenéveseknek különösen nagy szükségük lenne rá, hogy egy fantáziavilágban otthon érezhessék magukat, hiszen a valódi világban gyakran nem lehetnek azok, akik. Mégis, a könyvesboltok polcait kitöltő világokból az emberiség teljes csoportjai maradnak ki.
Majd minden bántalmazó, erőszaktevő és gyilkos állatkínzóként kezdte. És ez nem az egyetlen ok, amiért a társadalomnak az állatvédelmet komolyan kell vennie. dr. Fellegi-Balta Flóris Roland sorozatának első része:
A lányként nevelt fiú tragikus esetét a transzneműség hiteltelenítésére szokták használni a konzervatívok - holott éppen annak valódiságát, és a nemi identitás létezését igazolja. Ez azonban nem azonos a hagyományos nemi szerepekkel, a sztereotip nőies és férfias viselkedéssel. Reimer esetével nem igazolható sem a transzfóbia, sem az antifeminizmus.
Mázlista vendégszerzőnk, miután hozzájutott a könyvhöz, alámerült a bugyrokba és a gyerekek szexuális befolyásolását kereste Mindenki Meseországában. Nem találta.
Huszonpár év távlatából újranéztük a Geszti-féle Kalózokat kvírfeminista szemmel. Tényleg ez minden idők legrosszabb magyar filmje? Vigyázat, szpoilerek!