Nemzetközi díjat nyert a SzabadNem blog – ünnepelj velünk!

Az önkéntes aktivisták és újságírók élete mostanában nem épp könnyű. Pont ezért fontos, hogy kellőképpen megünnepeljük az esetleges sikereket. Blogunk rangos nemzetközi kitüntetésben részesült – ünnepeljünk hát együtt! Hiszen ebben a sikerben mindannyian osztoztok, akik valaha olvastátok és megosztottátok a SzabadNem blog bejegyzéseit.

A SzabadNem blog szerkesztőségét 2018-ban a FRIDA Fiatal Feministák Alapítványa rangos nemzetközi kitüntésben részesítette.

Ezzel az elmúlt két évünk munkáját ismerték el.

Azért is hatalmas dolog ez, mert manapság egyre nehezebb a hazai progresszív, független médiafelületek helyzete. A sikerünk most tehát motivációul szolgálhat minden önkéntes civil kezdeményezésnek.

A blog 2017 januárjában indult, lelkes aktivista fiatalok szerkesztésében. Ez Magyarország első és – mindeddig egyetlen – vállaltan metszetszemléletű médiafelülete. A metszetszemlélet nagyjából annyit jelent, hogy mindefajta társadalmi igazságtalanságra érzékenyek vagyunk. (Videó róla itt.)

Például írtunk nemcsak a nők és férfiak egyenlőségéről („gender role”, nemi szerepek), hanem a nemi identitások kérdéséről is („gender identity”, nemi identitás). [Ez a kettő nem ugyanaz! ;) A szerk.]

De rendszeresen publikáltunk a „gender”-en kívül más társadalmi kérdésekről is, úgymint a mentális betegséggel élők helyzetéről, a nők elleni és férfiak elleni erőszakról, a környezetvédelemről, a politikai hatalomról és a rendszerről, a melegházasságról, az abortuszról és a gyermekvállalásról, a #metoo kampányról, az egészséges szexualitásról, de még az online biztonságról és a fejlett kommentkultúráról is.

Pályázatunkat a FRIDA Alapítvány nemzetközi fronton bírálta el. A FRIDA pályázatán fiatal feministákból álló civil kezdeményezések indulhatnak, a világ minden tájáról. Elsősorban olyanok, akik nem tagjai semmilyen nagyobb hálózatnak, és nincs semmilyen rendszeres bevételi forrásuk.

Mint mi. Nagyon büszkék és boldogok vagyunk, amiért a 900 pályázó közül bejutottunk abba a legjobb 10%-ba, akik végül megkapták a kitüntetést.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani szerzőinknek és vendégszerzőinknek, a szerkesztőknek és lektoroknak. És persze azoknak a feminista aktivistáknak, akik inspirálták a munkánkat. Továbbá mindenki másnak is, aki támogatott és olvasott minket az elmúlt két évben.

Ti mind-mind hozzájárultatok ehhez a sikerhez!

Mi továbbra is hiszünk benne, hogy érdemes egy jobb világért dolgozni. És hogy ennek a jobb világnak metszetszemléletűnek kell lennie.

Célunk a bloggal, hogy megmutassuk, a feminizmus nem szitokszó, hanem egy nagyon is fontos irányelv. Hogy terjesszük, közérthetővé tegyük a metszetszemlélet alapgondolatát, és menővé a szociális igazságosságért való aktív tevékenykedést. Jóllehet a társadalmi változások lassú és kaotikus folyamatok, nekünk meggyőződésünk, hogy az út egy jobb világ felé empátiával és közösségi cselekvéssel van kikövezve.

A pályázat eredményeképp több új fejlesztést tervezünk a blogon. Ifjú feminista szerzők és szerkesztők felkutatását és támogatását tervezzük – ha van írói ambíciód, mindenképp nézz vissza a blogra és állíts be értesítéseket a FB oldalunkon 

Hamarosan közlünk részleteket arról, milyen módon tudsz jelentkezni hozzánk szerzőnek vagy szerkesztőnek.

Emailt is írhatsz nekünk, ha esetleg kérdésed van, a címünk SzabadNemBlog@gmail.com. A pályázati anyagunkat itt tettük közzé magyar fordításban.

Végezetül pedig következzen a blogunk legolvasottabb 10 cikkének listája. Jó olvasgatást!

1. A csikló, ahogy még sosem láttad (>120.000 kattintás)

2. Minek szül az ilyen, ha eltartani se tudja” (>54.000 kattintás)

3. A férfikielégülés női ára (>48.000)

4. Szerencsés fiúk” (>23.000)

5. Tényleg tudni akarod, mit lehet tenni a nemi erőszak ellen? (>22.000)

6. Van egy álmom: hogy a lányom és a barátnője összeházasodnak (>19.000)

7. Nem a gyerekek teszik tönkre a nők karrierjét, hanem a férfiak (>17.000)

8. Hogyan vehetjük vissza a hatalmat a Fidesztől? (>16.000)

9. Milyen a gondoskodó férfi? Te annak tartod magad? (>13.000)

10. Rendszeresen voltak olyan szituk az életemben, amikor férfiak az összes ruhájukat levették előttem...” (>12.000)

 

 Ha tetszett a bejegyzés, a facebook oldalunk lájkolása után tudsz kommentet írni 
 
hozzá! Kattints ide.