Gloria Steinem immár fél évszázada áll az amerikai feminizmus élén, de még sosem látott olyan mozgalmat, mint amilyen napjaink #MeToo kampánya. Leah Fessler interjújában a Ms. Magazine alapítója számbaveszi a #MeToo hiányosságait, a metszetszemléletű feminizmus fontosságát, és hogy hogyan kéne folytatni a szexuális zaklatás leépítését a következő hónapokban, években. Szpojler: úgy, hogy a lányokat macskákká neveljük!
/Beszámolónk első része itt található./ Az első nap harmadik szekciójának előadásai a metszetszemlélet köré szerveződtek. Az angliai, román és izlandi szakértők a színes bőrű nők, a roma nők és a fogyatékossággal élő nők helyzetét tárgyalták. ***Dorett Jones a brit Imkaan nevű szervezettől érkezett, és az interszekcionális (a továbbiakban: metszetszemléletű) megközelítés fontosságáról beszélt a nők és lánygyermekek elleni erőszak kezelésében. Szervezetük a fekete és etnikai kisebbségekhez tartozó (black and minority ethnic = BME women) áldozatokat segíti közel húsz éve. Az előadó megjegyezte, hogy a feketék globálisan valójában nem kisebbség, hanem többség, de a brit politika nyelvezete miatt mégis a „minority” kifejezésnél maradtak. Az erőszak nálunk is ismert formái mellett (fizikai, lelki, szexuális, verbális, gazdasági, valamint prostitúció) foglalkoznak a vallási alapú erőszak (faith-based abuse): a kényszerházasság és a becsületgyilkosságok elleni küzdelemmel is.
A nők elleni erőszak az emberi jogok megsértése. Nevezhetnénk persze a család szentsége meggyalázásának is, ha van, akinek úgy jobban tetszik. De a kormányt úgy tűnik, egyik megközelítésből sem zavarja a probléma, ugyanis a meghívás ellenére senkit sem delegált az európai nőjogi szervezeteket tömörítő feminista hálózat, a WAVE nemzetközi szakmai konferenciájára. Még az általa generált álcivil szervezeteket, például az Alapjogi Központot sem, pedig az Európa Tanács jó gyakorlatokat rögzítő áldozatvédő dokumentuma, az Isztambuli Egyezmény ellen kirohanó, jogi szövegében „teremtett nemekről”, a napokban pedig, bizonyára Puzsér Róbert írásai által inspirálva, „feminista genderkurzusról” hadováló Szánthó Miklósra igazán ráfért volna némi tájékozódás. (Ehhez képest csak a kisebb probléma, hogy már megint nem láttuk a mostanában kevesebb vizet zavaró Tamási Erzsébetet sem.)
A héten elindult egy meglepően nagy mértéket öltő online kampány. Számos, szexuális zaklatást túlélt ismerősöm, köztük feministák és üggyel szimpatizáló aktivisták is csatlakoztak hozzá. Sok támogató is kifejezte a szolidaritását. Facebook tagok írták ki egymás után posztjukban: #metoo (Magyarul: „én is” áldozat, túlélő vagyok.) Érintettként nem hagyhatom szó nélkül. Figyelem, felkavaró tartalom!
Eleged van a kéretlen (pornó)reklámokból? A fölugró ablakokból? A böngészés közben rád ömlesztett irdatlan mennyiségű virtuális szemétből, és abból, hogy adatbúvár cégek lekövetik, mire kattintottál korábban?
Szoktam néha mondani, hogy „lakik bennem egy konzervatív” – azt értve ez alatt, hogy a poliamóriától/nem-monogámiától, illetve a párkapcsolaton kívüli szexualitástól (alkalmi kapcsolatok, barátság extrákkal, minden ilyesmi) személyes szinten zsigerileg idegenkedem. Viszont szeretném azokat megérteni, akik – szexuális orientációtól függetlenül – ezeket az életmódokat választják, így néha túllépek a komfortzónámon és tudatosan szembesítem magam e témákkal (pl. rendeztem már a nem-monogám kapcsolatokról beszélgetős estet, illetve a közelmúltban megnéztem az RS9-ben egy, a nyitott kapcsolatokról szóló színdarabot). Gondoltam az eseményleírás alapján, hogy a „Tudatos szex másként” című workshopon is biztosan hallok majd olyan információkat, amik segíthetnek ezeket az ellenérzéseimet valamelyest leépíteni, új nézőpontokra szert tenni. Végül annyit elmondhatok, hogy az előadás tényleg túlléptetett a komfortzónámon.
Szeretném, ha képzeletben elindulnál egy olyan futóversenyen, ahol ketten vagytok. A te lábad össze van kötve. A szabaly az, hogy le kell futni 1000 métert. Sőt, bele is szabad rúgni a másikba – de csak annak szabad, akinek nincs összekötve a lába. — Miczki Tamara vendégposztja.
Sok szülő igyekszik elkerülni, hogy gyermekébe belenevelje a nemi sztereotípiákat. A lány jó eséllyel mégis ott köt ki, hogy babázik, a fiú meg ott, hogy kisautózik. A szülők többsége itt egyértelműen a géneket, gyermekének „esszenciális” női vagy férfi személyiségét véli felismerni. Azonban lehet, hogy tévednek. Miért is? Vay Blanka írása. Amikor viszont a nemi sztereotípiákra való nevelés teljes csődöt vall: nő és kutyája munka közben. Nem a legmagabiztosabb érzésekkel vágtam bele Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge, Klett-Cotta Verlag, Stuttgart 2012) című könyvébe. A férfias és nőies tulajdonságok eredete volt a téma. Én korábban 60-70 százalékra tettem a szocializáció hatását, a szerző szerint ez nagyjából 100 százalék. A szerző agykutató, neurológus és pszichológus képzettsége meggyőzőbb alapnak tűnt az én olvasottságomnál. Mindegy, gondoltam, okos embereket kell olvasni, nem olyanokat, akik ugyanazt gondolják, amit én.
Elégedetlenek vagyunk a rendszerrel. De milyen is pontosan a rendszer? És milyen lehetőségeink vannak ellene? Létezik-e olyan eszme, ami mögé egyszerre tud beállni – párttól és politikai oldaltól függetlenül – az összes elégedetlenkedő? Kiáltvány arról, mi a metszetszemlélet. És hogy miért nem lesz igazi rendszerváltás nélküle.
A közbeszédben manapság rendszeresek a „gender”-t ellenző vélemények. De vajon kik azok az emberek, akikkel ezt a szót (egyébként hibásan) azonosítják? Hogyan élnek és hogyan gondolkodnak transznemű honfitársaink? Riportunkban négy transznemű nő nyilatkozik*. Mind a négyen különböző életutat jártak be, és különböző személyiségek lettek. Van köztük baloldali aktivista, de jobboldali konzervatív nő is, aki távol tartja magát a politikától. Van hívő és ateista. Van, aki követi a hagyományos női szerepeket, és van, aki elhatárolódik tőlük. Van, aki hivatalosan és orvosilag is helyreállíttatta a nemét, és van, aki szerint nem a papírok vagy a testi jellemzők tesznek valakit nővé. Van, aki nyíltan vállalja a nevét és kilétét, van, aki inkább álnéven szerepel. Ahányan vannak, annyifélék. Akárcsak bármelyik nő.Sokféleségük azonban nem jelenti azt, hogy ne látnának bizonyos dolgokat nagyon hasonlóan. Különleges helyzetük okán – mivel megtapasztaltak női és férfi létélményeket is – tűpontosan fogalmaznak. Következzen tehát Vay Blanka, Erdei Tünde, Gergely Dóra Viktória és Szabó A. Zsófia véleménye az emberek sokszínűségéről és a társadalmi rendszerünk problémáiról.
Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”Arról, hogy mi az a metszetszemlélet: itt írunk.
(A bejegyzés eredetileg itt jelent meg.)A fordítás a következő cikk alapján készült: Trans Feminism: There’s No Conundrum About It Szerző: Julia SeranoEgy cikk szerint, mely a Ms. magazinban jelent meg és „A transzfeminizmus talánya” címet viseli, a transzfeminizmus egy igen önellentmondásos és megkérdőjelezhető ága a feminizmusnak. Nos, én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Elmondom, miért.