A bokszolós genderpánik hatása a transz és feminista körökre
... és a sebek, amiket feltépett
... és a sebek, amiket feltépett
Kék órák - három est a fluiditásról
Inkább legyen a gyerekeimnek egy boldog transznemű nő apjuk, mint egy boldogtalan, depressziós "cisz" férfi apjuk.
Egy lendületes, magával ragadó könyv egy coming out előtt álló transznemű lányról, aki szupererőhöz jut. Ezzel legnagyobb álma is valóra válik: szinte pilanatok alatt tranzicionál és testben is lánnyá válik. Az élete legnagyobb kihívásai valójában csak innentől kezdődnek.
A transzneműek tranzíciójának visszacsinálásáról a neurobiológus, detransz aktivista Eli Kappoval beszélgettünk.
Az új szabályozás szerint a transzneműek szabadon, öndefiníció alapján változtathatják meg a hivatalos nemüket.
Jelent-e tisztességtelen előnyt a férfi születési nem az élsportban? A rövid válasz: szerintem igen. De arra, hogy ez miért és mennyire komplex probléma, nem létezik egyszavas válasz - Mérő Vera vendégposztja
Amíg a kormány a transzneműek ellen uszít, a transzneműek élik az életüket. Gyakran teljes békében, elfogadásban. A váratlanul jól sikerült transz előbújásokat bemutató sorozatunkban ezúttal Révai Tímeával beszélgettünk, aki negyven évesen bújt elő, és egyébként egy lövész egyesületet vezet.
Jelenleg felkapott minden oldalról beleszállni a transznemű emberekbe, az Átlátszó most csak folytatta ezt a “szép” szokást. Véleménycikk dr. Szabó A. Zsófiától
Talán nem túl okos dolog transzfóbiával vádolni Margaret Atwoodot, aki nem az, és csak a "menstruáló személy" és hasonló kifejezéseket kritizálja.
Egy stuttgarti queer egyesület a Meseország mindenkié című könyv üldöztetése elleni tiltakozásul lefordított egy mesekönyvet magyarra és ingyenesen elérhetővé tette. Kedvesek, nem?
A jól sikerült transz előbújásokat bemutató beszélgetésekben ezúttal Palotai Petrával találkoztunk, aki az első nembináris résztvevője a sorozatunknak.
Misi egy fiatal transz férfi, aki egy vidéki iskolában tanít. A környezete tisztában van transz státuszával, és nincs, nem volt belőle komoly gondja. Vele beszélgettünk.
Jól sikerült transz előbújások, amik cáfolják, hogy Magyarországot sikerült volna a bayer zsoltoknak és kövér lászlóknak a saját képmásukra formálni.
Ez a cikk úgy jött, hogy egy transz csoportban arról olvastam egy fiatal lány beszámolóját, hogy vett egy kamiont. Ez a mindannapos történet (ki ne venne időnként kamiont?) kapott egy szívmelengető bájt attól, hogy a lány milyen magától értetődő harmóniában volt a családjával és az eladóval. Arra gondoltam: hány és hány hasonló olyan történet van, amik cáfolják, hogy olyan lenne Magyarország, amilyennek a bayer zsoltok akarják látni, láttatni. Úgyhogy íme:
Méltán ment nagyot a médiában, hogy Magyarországon lezajlott az első leszbikus esküvő, két menyasszony állt az anyakönyvvezető elé. A csodatétel a szentéletű Semjén Zsoltnak köszönhető: a pár transznemű, és Angyal Elvira évekkel ezelőtt át tudta írni a papírjait, így ő hivatalosan is nő, míg Csillag Tamara már nem, így pusztán a papírokat tekintve mint férfi és nő kötöttek házasságot. Velük beszélgettünk.
Nem egy mesekönyvtől váltak a gyerekeink meleggé vagy transzneművé, és mi szeretjük és elfogadjuk őket úgy, ahogyan vannak.
Túltolt PC? Ennél árnyaltabb a kép. A szerzőnek társadalmi felelőssége van.
Egy tizennyolc éves lány vagyok Budapestről. Pont olyan, mint a Te lányod, édesanyád, testvéred. Minden barátom számára egyértelmű, ki is vagyok, pont ugyanúgy, mint akárkinek, akivel mindennapjaim során útjaink találkoznak. Lányként élek, lány vagyok az iskolában, lány vagyok a munkahelyemen, lány vagyok az utcán, és lány vagyok az otthonomban, a hálószobámban is. Most viszont elvették minden esélyemet attól, hogy valaha is normális életet éljek, egy számomra és környezetem számára már régen jelentéktelen ok miatt: életem első tizenhét évét fiúként éltem le, és XY kromoszómával rendelkezem. Egy rendkívül értékes és szeretetre méltó vendégszerzőnk cikkét olvashatjátok.
A mindig kíváló Julia Serano tűpontos és rendkívül korrekt, élvezetes cikke a politikai korrektségről a Medium.com-on. Lefordítottuk nektek, hogy legyen egy remek hétvégi olvasnivalótok. Ime:Tudom, miért vagy itt. Valami történt, ami miatt betelt a pohár. Tudod, a “politikai korrektség” miatt, vagy az “internetes felháborodás-gépezet” miatt, vagy bárhogy szeretnéd hívni.Sok kis dolog csöpögött ebbe a pohárba – tudod, a kommentek a közösségi médiában, a tüntetések, amikről hallottál, amik elítélnek bizonyos embereket állítólagos “rossz” dolgok miatt, amiket mondtak vagy tettek. De nemrég történt valami egy híres emberrel, valakivel, akit tisztelsz – a névtelenség kedvéért nevezzük csak őt Nevezetes Személynek. És tételezzük fel, hogy ezt a Nevezetes Személyt meghívták, hogy mondjon beszédet egy egyetemen, de aztán néhány diák elkezdett panaszkodni állítólagos “bigott” dolgok miatt, amiket ez a Nevezetes Személy mondott valami kisebbségi csoportról a múltban. Vagy a jelenben. És ezek a diákok elkezdtek tüntetni. Még petíciót is indítottak. Hogy merészelik?!
Sok minden megváltozott az első néhány évben, miután elkezdtem a tesztoszteront. Javult a mentális egészségem, legalább három centit nőttem „ott lent”, a természetes szagom pedig mostanában annyira erős, hogy magamtól is undorodom, ha nem zuhanyzom minden nap (semmilyen dezodor nem tartja vissza az állatszagot).Sokféle fantasztikus és jelentős változást tapasztaltam a testemben és a fejemben is. De voltak kisebb, furcsább dolgok is: végre megkedveltem a mogyoróvajat és a csokoládét, a kedvenc színem kékről zöldre változott, és az iskolai tantárgy, amit eddig utáltam, most hirtelen az egyik kedvenc hobbim. A kis dolgoktól a nagyokig minden átrendezte magát. Ugyanaz az ember vagyok, aki mindig is voltam, csak éppen egy frissített verzió. Azt persze nehéz megmondani, hogy ebből mennyi volt konkrétan a tesztoszteron által okozott fizikai változás, mennyi volt a mérgező környezetből való kikerülés eredménye, és mennyi volt simán az ízlésem természetes változása az évek során.De bármennyire is érdekes volt magamban tapasztalni a mentális és fizikai változásokat, épp annyira érdekes volt megtapasztalni, hogy mások hogyan viszonyulnak ezekhez a változásokhoz. Röviden: a legtöbb hétköznapi ember hirtelen jobban bánt velem, mert úgy néztem ki, mint egy fiatal, fehér, hetero (?!) férfi. Ez pedig elég sok előnnyel járt.
Európában, Latin-Amerikában és a világ más tájain is láthattunk több olyan tüntetést, amelyeket a „genderideológia” ellen szerveztek. Franciaországban, Kolumbiában, Costa Ricában, Brazíliában és másutt is múltak már választások azon, hogy az egyik vagy a másik jelölt hogyan viszonyult a nemi szerepekhez. Az Egyesült Államokban a katolikusok és az evangelikálok (nem összetévesztendők az evangélikusokkal – a ford.) is elleneztek egy sor olyan politikai állásfoglalást, amelyek így vagy úgy, de a „genderelmélethez” vagy a „genderideológiához” köthetőek: transzneműek jogai a hadseregben, abortuszhoz való jog, leszbikusok, melegek és transzneműek jogai, azonos neműek házassága, feminizmus és más, a nemek egyenlőségéért és a szexuális szabadságért küzdő mozgalmak.
Kováts Eszter "A kívánt gyermekek és a választás szabadsága" című írása nagyon sok fontos és jó gondolatot tartalmaz a demográfiai kérdésekkel kapcsolatban (bár, megjegyzem, eléggé belesimul a rendszerbe azáltal, hogy a gyerekszülést tényleg bátorítandó dolognak tekinti és nem kérdőjelezi meg azt a nacionalista diskurzust, amelyre a vonatkozó állami retorika alapul). Van viszont egy része, amely jogos felháborodást keltett queer és transz(-barát) körökben. Idézem egy kicsit hosszabban:„A transz- és a queerpolitika nem a szűken körbehatárolt nemi szerepek ellen küzd, ami nők és férfiak életére egyaránt korlátozó hatással van, hanem azt sugallja, hogy aki nem felel meg a társadalom által elvárt férfi- vagy nőképnek, az valójában nem is abba a nembe tartozik. Tehát nem a rendszer megváltoztatására törekszik, hanem a kategóriák közti ugrást és új kategóriák létrehozását javasolja.Miközben szenvedek ebben a testben a nememmel kapcsolatos sokféle elvárással szemben, de beláthatatlannak tűnik, hogy befolyást gyakoroljak arra, hogy a nemi szerepek és elvárások megváltozzanak, ebben a helyzetben könnyen lehet, hogy attól várom, hogy jobban vagy szabadabbnak érezzem magam, ha azt mondom: „ja, én akkor nem is vagyok nő” vagy „ilyen is vagyok, meg olyan is.” Nagyon szűk az elvárásrendszer azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell nőnek vagy férfinak lenni. És ha e sztereotip képnek valaki nem tud vagy nem akar megfelelni, akkor arra juthat, hogy ő nem is nő, hanem mondjuk férfi – vagy egyik se. Tehát e narratíva rendszerkonform keretet ad e kérdések kezelésére.”
A transznemű közösségekben aránytalanul magas a depressziótól és szorongástól szenvedők száma. Habár néhány szűklátókörű orvos arra jutott, hogy mindez alapvető részét képezi a transzneműségnek, egy új tanulmány szerint ezt teljesen megcáfolják azok a transznemű gyerekek, akiket elfogad a környezetük. Csikós Ádám: „Nekem rengeteget jelentett gyerekként (és jelent ma is), hogy Anyukám is támogatott; nem mondta meg, hogyan öltözködjek és abba sem szólt bele, hogy milyen _a társadalom által nemekhez kötött_ tulajdonságokat, viselkedéseket teszek magamévá. Mikor alsó tagozatban egyszer fotózás volt (2. osztályos koromban, 8 évesen, 2004-ben), először életemben egy inget és egy csokornyakkendőt kaptam tőle ajándékba; végtelenül boldog voltam, ahogy attól is, hogy hordhattam és abban fényképeztek le."
Transzneműnek lenni alapvetően elég nagy szívás, mi most mégis inkább azzal szeretnénk foglalkozni, hogy sokszor és sok okból jó. Ez az állítás a transzok között is sokszor megütközést keltett, amikor magyar, angol és német Facebook-csoportokban arról kérdeztük az érintetteket, hogy milyen szép, értékes tapasztalatokat köszönhetnek a transzneműségüknek? Vay Blanka összeállítása. fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc
A feminizmust és a transz-aktivizmust többen szeretnék ellentétesnek beállítani, de ez badarság. Most Julia Serano, a híres transznemű feminista aktivista mondja el, miért. A fordítás a Prizma Közösség jóvoltából készült.A kép a San Fransció-i Nők Menetén [Women’s March] készült 2017 januárjában, ahol a cikk írója, Julia Serano a számos felszólaló transznemű nő egyike volt.Már régóta foglalkozom a feminizmus és a transznemű aktivizmus metszetével. Éppen ezért gyakran kérnek fel interjúkra, hogy beszéljek a transznemű aktivisták és a feministák közötti “közelmúltbeli konfliktusokról”. Bár a múltban írtam erről témáról (például a három könyvemben és máshol is), jelenleg azon az állásponton vagyok, hogy nem vagyok hajlandó olyan interjúban részt venni, amely ezeket a problémákat legitim vitaként kezeli a feminizmuson belül. Ezt szeretném megmagyarázni az alábbi “nyílt levélben”:
A valóság ehhez képest az, hogy a kutatások szerint a tranzíció, azaz a hormonkezelésből és az esetek egy részében nemi megerősítő műtétből álló nemi átmenet javítja a transzneműek életminőségét.Nem vagyok a printscreenkészítés, –felhalmozás és –lobogtatás híve, mert a módszert nem tartom etikusnak, így csak higgyétek el nekem a következőt. Az eset a kissé félrevezető módon „Feminizmus” nevet viselő Facebook-oldalon történt, amit inkább, mivel transzkérdésben a feministák véleménye nem egységes, „a radikális feminista irányzat transzkritikus ága” névvel lenne pontosabb illetni. Az ottani admin ujjongva osztotta meg a hírt, hogy a londoni Pride-ot „bátor nők” (= terfek transzfóbok „transzpolitikát” kritizáló radikális leszbikusok) megpróbálták meghekkelni. Oké, ezt az ízléstelen (és a leszbikus résztvevők egyöntetű támogatását sem élvező) akciót örvendetesnek tartani is egy vélemény, rendben. Csakhogy az admin egy pechjére odatévedt transznemű kommentelőt megpróbált a nemi átmenetről lebeszélni. Miután álságos módon az együttérzéséről biztosította a nemi diszfóriája miatt (azaz elismerte, hogy tényleg szar lehet idegennek érezni a saját testét annak nemi jegyei miatt), azt javasolta, hogy ne válassza a „könnyebb utat” (mintha csak az „életvédőket” hallanám, akik az abortuszt fontolgató nőre próbálnak hatni!). Jótanácsát azzal támasztotta alá, hogy „egy svéd tanulmány szerint” a nemi átmenet depresszióhoz és öngyilkossághoz vezet.Hónapokig éltem nyomasztó tudatlanságban, ám tegnap váratlanul rábukkantam az ominózus publikációra, méghozzá a Mandiner.hu konzervatív szerzője, a „melegházasság” elleni érvelésnek vaskos könyvet szentelő Szilvay Gergely egyik cikkének linkjei közt. Hogy én miért nem jöttem rá hamarabb, hogy hol kellett volna keresnem! Ám a lelőhely csak egy, sőt a legkisebb volt a meglepetések sorában.
Az EMMI – immár Kásler „Tízparancsolattal a Halálos Betegségek Ellen” Miklós miniszter vezetésével – nemrég újra felfüggesztette a transzneműek számára életfontosságú eljárást: a nem- és névváltoztatás lehetőségét. Az indoklás pont úgy néz ki, mintha azzal a szándékkal fogalmazták volna meg, hogy kamu volta messziről látszódjon: az új (valójában: két éve ismert) uniós adatvédelmi szabályok nem teszik lehetővé, hogy a minisztériumi dolgozók a transzneműek egészségügyi információit láthassák. Tekintve, hogy a magyar államigazgatás még jelen állapotában is képes lenne a nyomtatványokat egy „Hozzájárulok az adataim kezeléséhez” jellegű mondattal kiegészíteni, jó okkal feltételezhető, hogy a dolog már így is marad. Mivel olvasóink 99%-ának valószínűleg sosem jutott még eszébe, milyen lenne a másik nem igazolványaival élni, ezért a Prizma közösség környékén megkértük az érintetteket, beszéljenek arról, mit jelent állást, albérletet keresni, egyetemre járni, ügyintézni férfiként női papírokkal, nőként férfi papírokkal. A megszólalók többsége álnéven szerepel, és a megfelelő hangulati aláfestésről a Girls Living Outside of Society’s Shit nevű bostoni transcore punk kíválóság zenéje gondoskodik.
Június 8-án vette kezdetét a Budapest Pride. Kevesen tudják azonban, hogy ez nemcsak a felvonulást foglalja magában! Hanem közéleti és kulturális programok tömkelegét is. Ráadásul idén először egy teljes hónapon keresztül. Budapesten kívül Miskolcon, Szegeden és Debrecenben is sor kerül ilyen programokra. — Antoni Rita beszámolója a múlt héten lezajlott „Átmenetről mindenkinek” című beszélgetésről.
A magyar emberi jogi szervezetek és LMBT-szervezetek célja egy ideje már nem a további terjeszkedés, hanem a túlélés. Ennek ellenére nemrég új transznemű szervezet bontott zászlót. Prizma közösség a nevük, és ezt üzenik: „Megmutatjuk a szivárványt az egyszínűségben!” Bemutatkozó projektjük egy hiánypótló adatbázis, mely LMBT-barát magyar szolgáltatókat reklámoz (fodrászok, pszichológusok stb.). Az adatbázisban jelenleg 67 szolgáltató szerepel, és folyamatosan bővül. A Prizma közösség alapítóival beszélgettünk a transzneműeket érintő diszkriminációról és a mozgalom jövőjéről.
A november 18-19-i hétvégén abban a szerencsében volt részem, hogy eljuthattam a Stockholmi Transz Film Fesztiválra (Trans Film Fest Stockholm 2017). Az idei programban egy transznemű lelkipásztort, egy háborús veteránt és egy transznemű szopránt is megismerhetett a nagyérdemű, de szó volt a belső értékekről és a gondoskodás fontosságáról is. – sophiataylor beszámolója.
Nemrég úgy álltam volna itt, mint egy jóképű, életének legjobb éveiben járó férfi, aki sokak számára példa értékű házasságban él. Az LMP kezdeményezője és ismert arca voltam, majd a Greenpeace szóvivője, néhány izgalmas és megnyert zöldpolitikai üggyel a hátam mögött nem volt okom a panaszra. Unokákat vártak tőlem.Közben bennem folyamatos életundor hullámzott, és kamaszkorom óta etikai megfontolásokkal tartottam sakkban a halálvágyamat. Minderről a környezetem a lehető legkevesebbet tudta: úgyse tudtak segíteni, megszomorítani pedig nem akartam őket. A halálvágyat és az életundort úgy kezeltem, mint az élet természetes velejáróját. Nem panaszkodtam.Vay Blanka beszéde a Pride megnyitójáról.
Eredetileg ezzel a mondattal terveztem kezdeni ezt a beszámolót: „Noha nem zökkenőmentesen, de a vártnál gördülékenyebben és, mondhatni, eredményesebben zajlott le vasárnap délután a Budapest Pride keretében megrendezett „LMBTQIA a T-vel” c. workshop, amely a transzinkluzivitás illetve a „terf”-vita kérdéseit járta körül.” Csakhogy már néhány további vélemény megismerése is (és még csak a transzinkluzív oldalról beszélek!) az értelmezések drasztikus sokféleségét igazolta. Látok mindent az épülő hidakat vizionáló kirobbanó lelkesedéstől a „nem jutottunk sehova” elkeseredett pesszimizmusáig, így kiderült, hogy viszonylagos – és, mivel én sem katasztrófára, sem egymás nyakába borulós csodára nem számítottam, szenvtelen – elégedettségem meglehetősen szubjektív.Az biztos, hogy a közel másfél éve húzódó vita offline térbe való áthozatalára nagy igény volt, így a terem zsúfolásig megtelt. Nem képviselte magát azonban sajnos a Transvanilla egyesület, és nem jött el a transzkritikus oldal több online hangadója. Különösen feltűnő volt a „transzzsidó” koncepcióhoz illetve "A világ legelnyomottabb embere" c. videóhoz köthető művész, valamint a tavaly álnéven megjelent, transzkritikus gúnyiratoknak (pl. a Transzzsidó kiáltványnak) felületet adó Reflektor.hu szerkesztőjének távol maradása. A radikális transzkritikus oldal egyetlen megjelent képviselője így végül annyira kisebbségbe szorult a közegben népszerűtlen véleményével (a hallgatólagos egyetértés lehetősége persze fennáll, de a támogatás jelzésével nem sokan fáradoztak nyíltan, a csoport előtt), hogy az a rendezvény végére a vele ellentétes állásponton levők egy részéből is empátiát váltott ki – és annak értékelését, hogy ő legalább eljött és vállalta a személyes vitát. A részvétel valószínűleg mindenkitől jelentős lelki felkészülést kívánt, hiszen a témát tekintve bőven lehetett a workshopon ellentétes, illetve akár traumatizáló véleményekre számítani.A szervezők négy témacsoport mentén vezették, korrekt moderációval, a közel négy órán át húzódó beszélgetést: 1. identitás, 2. közös térhasználat, 3. az események története, helyzet a vita előtt/után, 4. közös pontok, kommunikáció módja a továbbiakban. Az alábbiakban inkább ragaszkodom a tematikus csoportosításhoz, mint az elhangzottak időrendjéhez (főleg mivel a témák végül gyakran összefolytak). Mivel nem tudtam erről egyeztetni, a felszólalók neveit nem írom ki. Azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el a workshopon, csak a saját kommentárjaim, dőlt betűvel szedem.Jelen beszámoló részrehajlástól mentesnek, objektívnek tekintésére, valamint kizárólagosságára nem tartok igényt. A helyszínen is egyértelműen vállaltam a transzinkluzív, metszetszemléletű (interszekcionális) feminista álláspontomat, és e szöveg megírásakor sem igyekeztem úgy feltüntetni magam, mintha a vitának független szemlélője lennék.
Az alábbi vázlatot az idei Budapest Pride-hét keretein belül megrendezett, „LMBTQIA a T-vel” c. workshop egyik szervezőjének a kérésére állítottam össze. Mivel csak egy nappal a rendezvény előtt tudtam rá időt fordítani, és így nem biztos, hogy már be tudják illeszteni a programba, (vagy ha mégis, várhatóan nem lesz idő másfél órában minden pontot érinteni), közzé is teszem. Előljáróban annyit mondanék, hogy 2013-ban is részt vettem egy „betűs” workshopon, ahol nem a betűk egymásnak ugrasztása volt a téma, hanem a megismerés, megértés. Itt olvasható erről a részletes beszámolóm. Szomorúnak tartom, hogy az elmúlt négy évben sikerült oda eljutni, hogy most már tűzoltó workshopot kell rendezni az időközben megjelent bomlasztás miatt. A Melegfront csoport is nagy utat tett meg a különböző nemi szervekkel rendelkező, különféle összetételű párokat ábrázoló 2013-as molinótól (lásd képünkön) addig, hogy diktatorikusan kizárja a radikális feminizmus transzkritikus ágával egyet nem értőket, az azt kritizálni merészelő LMBTQ személyeket. Szerintem többre mentünk volna, ha a 2013-as workshop szellemében megyünk tovább, így némileg szomorúan készülök a holnapi alkalomra. A „minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted” szellemiséggel továbbra is jobban tudok azonosulni – ezért is javasoltam az alapításkor ezt az idézetet a Szabadnem blog mottójának. (Legalább mi vigyük tovább.)
Cikkünk második részében folytatjuk Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge) című könyvének ismertetését. Az első részhez kattints ide! Amikor viszont a nemi sztereotípiák szerinti nevelés teljes csődöt mond:A Szobafestőnők nevű kisvállalkozás
Sok szülő igyekszik elkerülni, hogy gyermekébe belenevelje a nemi sztereotípiákat. A lány jó eséllyel mégis ott köt ki, hogy babázik, a fiú meg ott, hogy kisautózik. A szülők többsége itt egyértelműen a géneket, gyermekének „esszenciális” női vagy férfi személyiségét véli felismerni. Azonban lehet, hogy tévednek. Miért is? Vay Blanka írása. Amikor viszont a nemi sztereotípiákra való nevelés teljes csődöt vall: nő és kutyája munka közben. Nem a legmagabiztosabb érzésekkel vágtam bele Cordelia Fine A nemek hazugsága (Die Geschlechterlüge, Klett-Cotta Verlag, Stuttgart 2012) című könyvébe. A férfias és nőies tulajdonságok eredete volt a téma. Én korábban 60-70 százalékra tettem a szocializáció hatását, a szerző szerint ez nagyjából 100 százalék. A szerző agykutató, neurológus és pszichológus képzettsége meggyőzőbb alapnak tűnt az én olvasottságomnál. Mindegy, gondoltam, okos embereket kell olvasni, nem olyanokat, akik ugyanazt gondolják, amit én.
Elégedetlenek vagyunk a rendszerrel. De milyen is pontosan a rendszer? És milyen lehetőségeink vannak ellene? Létezik-e olyan eszme, ami mögé egyszerre tud beállni – párttól és politikai oldaltól függetlenül – az összes elégedetlenkedő? Kiáltvány arról, mi a metszetszemlélet. És hogy miért nem lesz igazi rendszerváltás nélküle.
Hogyan alakult ki a prűd, viktoriánus társadalomból a mai, átszexualizált kultúra? Milyen szerepe volt ebben a folyamatban az orvostudománynak és a szexológiának? Miért gondolták a 19. századi konzervatív hangadók, hogy a feministák betegek? Kik voltak az első szexuális lelkesedők, akik megágyaztak a szexuális forradalomnak? Miért kezdték a pszichológusok és pszichiáterek az ember lelki nemét kutatni? Cikkünk bemutatja a szexológia születését, valamint a nemi elhajlás fogalmát, amiből később a homoszexualitás és a transzneműség fogalmai kialakultak.