Ez a cikk úgy jött, hogy egy transz csoportban arról olvastam egy fiatal lány beszámolóját, hogy vett egy kamiont. Ez a mindannapos történet (ki ne venne időnként kamiont?) kapott egy szívmelengető bájt attól, hogy a lány milyen magától értetődő harmóniában volt a családjával és az eladóval.
Arra gondoltam: hány és hány hasonló olyan történet van, amik cáfolják, hogy olyan lenne Magyarország, amilyennek a bayer zsoltok akarják látni, láttatni. Úgyhogy íme:
A járvány önmagában kihívást jelentett, de az autoriter kormányok, köztük a magyar, még rátettek egy lapáttal egy sor nő- és LMBTQ-ellenes intézkedés formájában.
A lányként nevelt fiú tragikus esetét a transzneműség hiteltelenítésére szokták használni a konzervatívok - holott éppen annak valódiságát, és a nemi identitás létezését igazolja. Ez azonban nem azonos a hagyományos nemi szerepekkel, a sztereotip nőies és férfias viselkedéssel. Reimer esetével nem igazolható sem a transzfóbia, sem az antifeminizmus.
A Miafemme egy feminista, antirasszista, társadalomkritikus podcast, a Spotify toplistája szerint a 24. leghallgatottabb magyar podcast. Wilson Luca és Antonia Vai beszélgetéseiben nem csak a bántalmazó kapcsolatok, és az okos, önálló nők meg az érzékeny férfiak randizási nehézségei kerülnek szóba, hanem a romák helyzete vagy a nackók felvonulása is. Velük találkoztunk. Vay Blanka interjúja.
A baloldal, miközben joggal kritizálja a multicégek szivárványos kampányait, nem veszi figyelembe, hogy a magyar LMBTQ-emberek csak ezeknél a nemzetközi nagyvállalatoknál tudnak elhelyezkdeni.
Karolával és Lucával lassan egy éve készítettünk beszélgetést. Mindketten a harmincas éveikben járó biszexuális nők, akik hosszú előkészületek után éppen akkor nyitották meg addigi kapcsolatukat, hogy a poliamoria, a többszerelműség szerint éljenek. Karola akkor a pasija mellé egy új barátot vezetett be, Luca leszbikus kapcsolatban élt, és épp akkor szeretett bele egy második nőbe is.
Nem minden történetnek kell tragédiává válnia. Csak azoknak, melyeknek a jellegéből ez feltétlen következik. De aminek nem, arra keressünk valami eredetibb megoldást.
Méltán ment nagyot a médiában, hogy Magyarországon lezajlott az első leszbikus esküvő, két menyasszony állt az anyakönyvvezető elé. A csodatétel a szentéletű Semjén Zsoltnak köszönhető: a pár transznemű, és Angyal Elvira évekkel ezelőtt át tudta írni a papírjait, így ő hivatalosan is nő, míg Csillag Tamara már nem, így pusztán a papírokat tekintve mint férfi és nő kötöttek házasságot. Velük beszélgettünk.
Mázlista vendégszerzőnk, miután hozzájutott a könyvhöz, alámerült a bugyrokba és a gyerekek szexuális befolyásolását kereste Mindenki Meseországában. Nem találta.
Huszonpár év távlatából újranéztük a Geszti-féle Kalózokat kvírfeminista szemmel. Tényleg ez minden idők legrosszabb magyar filmje? Vigyázat, szpoilerek!
Egy tizennyolc éves lány vagyok Budapestről. Pont olyan, mint a Te lányod, édesanyád, testvéred. Minden barátom számára egyértelmű, ki is vagyok, pont ugyanúgy, mint akárkinek, akivel mindennapjaim során útjaink találkoznak. Lányként élek, lány vagyok az iskolában, lány vagyok a munkahelyemen, lány vagyok az utcán, és lány vagyok az otthonomban, a hálószobámban is. Most viszont elvették minden esélyemet attól, hogy valaha is normális életet éljek, egy számomra és környezetem számára már régen jelentéktelen ok miatt: életem első tizenhét évét fiúként éltem le, és XY kromoszómával rendelkezem. Egy rendkívül értékes és szeretetre méltó vendégszerzőnk cikkét olvashatjátok.
Van-e primitívebb pánik, mint az amelyet az üres élelmiszerboltok polcai okoznak? Van-e primitívebb megkönnyebbülés, mint amit a kényelmesen beszerzett ételek nyújtanak?A legtöbben mostanában többet főzünk, többet dokumentáljuk a főzésünk, és általában többet gondolunk az ételre. A húshiány és Trump azon döntése, hogy a veszélyeztetett munkavállalók tiltakozása ellenére nyitva tartja a vágóhidakat, sok amerikait ösztönzött arra, hogy fontolja meg, mennyire nélkülözhetetlen a hús.Fontosabb például, mint azoknak a szegény dolgozóknak az élete, akik előállítják? Úgy tűnik: a tíz, a Fehér Ház által koronavírus gócpontként azonosított megyéből hatban olyan vágóhidak vannak, amiket az elnök kötelezett működésre.Jonathan Safran Foer cikkeJun Cen illusztrációja
Biztosan belefutottatok már a következő helyzetbe: valaki nők elleni férfierőszakról beszél, mire jön egy felháborodott férfi, és azzal vág vissza, hogy „de nem minden férfi erőszakos”. Állítását azzal támasztja alá, hogy ő sem bántott soha egyetlen nőt sem... Kinek van igaza?
A női perspektíva hiánya gyakran akaratlanul is férfiaknak kedvező torzításokhoz vezet, melyek aztán (nemritkán valódi jó szándékkal) igyekeznek »nemsemlegesnek« beállítani magukat”
Judith Butler Berkeley-ben, Kaliforniában található otthonában (Fotó: Brian L. Frank, a New York Times számára)Az elmúlt évben írtam Judith Butler filozófusnak abban a reményben, hogy őszinte kritikát kaphassak tőle a #MeToo mozgalom csúcspontján írt, „Szexista vagyok” című esszémről. Végül a vártnál sokkal többet kaptam: egy mély beszélgetést, amely ehhez az interjúhoz vezetett, illetve emlékeztetést arra, hogy a nők elleni erőszak bármely formája globális tragédia.Judith Butler világszerte ismert a filozófia, feminizmus és aktivizmus terén végzett több évtizedes munkája kapcsán. A berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzoraként az összehasonlító irodalmi tanszéken, illetve az kritikai elmélet program keretein belül oktat, továbbá számos sikeres könyv szerzője. Jelentős műve például a Megjegyzések a gyülekezés performatív elmélete kapcsán (Notes Toward a Performative Theory of Assembly), illetve hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül Az erőszakmentesség hatalma (The Force of Non-Violence) című munkája is. Interjúnkat e-mail formájában folytattuk le. Szerző: George Yancy író és filozófus
